Hidrológiai Közlöny 1930 (10. évfolyam)
Értekezések és rövid közlemények - ifj. Lóczy Lajos dr.: A tihanyi hidrológiai kutatások és azok geológiai tanulságai
126 ifi. Lóczy Laios dr. tusi rétegeknek a Congeria rhomboidea és az Unió Wetzleri-rö\ elnevezett felső szintjei vannak kifejlődve, míg VITÁLIS 1 e rétegek faunájának általános képéből inkább arra következtet, hogy a fehérparti pliocén lerakódások nem a magasabb Congeria rhomboidea szintet, hanem csupán a mélyebb Congeria Balatonica és Congeria triangularis szint egy viszonylagosan édesebb vizű fáciesét képviselik. A fehér partok alsó részét sajnos a suvadások törmelékanyagai olyannyira elborítják, hogy a szálban álló képződményekhez nem lehet hozzáférkőzni. így itt a Congeria ungula caprae-t tartalmazó mélyebb pannóniai pontosi horizont szálban már nem látható, azonban minden bizonnyal jelen van, még pedig jóval a víz színe felett, minthogy a magas part alatti suvadásokban megtaláltam a C. ungula caprae darabjait. Az általam eszközölt 8—12 m-es kézifúrások tanúságai alapján azonban suvadásoktól elborított parti lejtők falában túlnyomóan agyagos rétegek szerepelnek, melyek minden valószínűség szerint jóval (10—16 m-rel) a Balaton vízszíne fölé emelkednek. Utóbbiak részben a hegy belseje felől, részben pedig alulról a Balaton vizétől átnedvesedve, létrehozták ama nagyszabású parabolaszerű csúszási felületek mentén lejátszódó suvadásokat, melyeknek a Fehérpartok mai alakjukat köszönhetik. Minthogy az átnedvesedett agyag legfeljebb 10°-os rézsűben áll meg, az agyagrétegek homloka a felette nyugvó száraz tömegek súlya alatt összefüggését veszti és a meredekebb lejtőből kifelé nyomul. Annál több lehetősége van ennek, minél vastagabbak a hegyalatti agyagrétegek. Alul a Balaton vizétől áztatott, felülről pedig a kifolyó forrásvizektől gyúrhatóvá vált nedves agyag vízszintesen lassú gördüléssel áthelyeződik, minek következtében a meredek partfalak száraz tömegei alapjukat vesztve vertikális repedések mentén lerogynak és a mozgó agyaggal a Balaton felé haladnak.Különösen abban az időben áll fenn különös veszély, hogyha a Balaton víztükre időközi (egy év alatti) ingadozásai meghaladják az 1 m-t. Ugyanis emelkedő balatonvízszín és bővülő talajvíz növeli az agyagláb átázását, viszont a leszálló vízszínnel a partnak némi támasztéka szűnik meg, amikor az agyagréteg felett kifolyó rétegvíz nagyobb esést nyerve gyorsabban áramlik lefelé és a lejtők aljában mélyebb rétegeket is átnedvesít. A suvadási veszély a Főhercegi kastélytól egészen a Fehérpartok déli lejtőjéig terjedő partszakaszon még ma sem szűnt meg, sőt nagyon félő, hogy már néhány éven belül, különösen akkor, ha út-, vagy házépítés által az egyensúlyhelyzetet megbolygatják, a Kopaszhegy és a Nyársashegy oldalában is, újabb hegyomlások fognak bekövetkezni, melyek tekintve a balatonparti út nyári nagy forgalmát könnyen katasztrofálisakká válhatnak. 1 Vitális I.: A tihanyi Fehérpart pliocénkorú rétegsora és faunája. Földt. Közlöny 38. köt. 1908. 665—678. old.
