Hidrológiai Közlöny 1927-28 (7-8. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Maucha Rezső dr.: A fényintenzitás mint hydrológiai tényező

A FÉNYINTENZITÁS MINT HYDROLOGIAI TÉNYEZŐ 57 bezárt, a legkisebb pedig (0°) csakis a térítők között fekvő területeken jöhet létre. Világos tehát, hogy a napsugarak pillanatnyi intenzitása a tropusoktól a sarkvidékekig állandóan csökken. De a vizeket érő sugárzás nem hatol egész mennyiségében a vízbe, mert annak egy részét a felület visszatükrözi. Könnyen megérthető, hogy a víztükör az eredeti fényenergiának annál nagyobb százalékát veri vissza, minél nagyobb a beesési szög. RUTTNER

1

4 nyomán közöljük W. ScHMiDT-nek erre vonatkozó számítási eredményeit, amelyek szerint 0 és 60° beesési szögek között az eredeti fényenergiának 2—6 °/o-át veri vissza a vízfelület; 70°-nál 13 35, 80"-nál 3479 és 90°-nál 100 °/

0 a visszavert fényenergiának mennyisége. Ez a körülmény lényegesen hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb geográfiai szélességek alatt jóval kisebb fényerősség áll a planktonflóra photosynthezisének rendelkezésre, mint a tropikus tengerekben. Tételezzük fel tehát, hogy a phytoplankton assimilatiojának fényintenzitási optimuma a legkisebb földi vagyis a sarkvidéki fényintenzitásokhoz idomult. Ekkor könnyen beláthatjuk, hogy ezáltal módjában van a phytoplanktonnak bármely geográfiai szélesség alatt optimális fényviszonyok mellett assimilálni. Ha ugyanis a fényoptimum az egyenlítő táján uralkodó legnagyobb fényintenzitásokkal volna egyenlő, akkor csakis a tropikus égalj alatt mehetne végbe az assimilatio optimális fénynél, mert ebben az esetben a fény máshol mindenütt az optimálisnál gyengébb volna. így azonban még az egyenlítő közelében uralkodó nagy fényerősség mellett is megvan a lehetősége annak, hogy a photosynthezis optimális fénynél történjék, mert a túlerős és meddő fényintenzitások ellen a phytoplankton védekezhetik azáltal, hogy a mélyen fekvő vízrétegekben tartózkodik, ott t. i. ahol a napfény intenzitása az optimálishoz legközelebb áll. Ezt a feltevést a tapasztalat nagyon jól igazolja, hiszen már régen ismert dolog,

2

1 hogy míg a sarkvidéken a phytoplankton közvetlenül a tenger felszíne alatt tartózkodik, addig az egyenlítőnél 80 m. mélységben található fel legnagyobb mennyiségben. Itt azonban látszólag az az ellentmondás merül fel, hogy ha a phytoplankton minden szélességi fok allatt megtalálja azt a helyet, ahol optimális fényviszonyok uralkodnak, miért gazdagabb mégis a sarkvidékek környezetében a tenger népessége? Ennek magyarázata végett vessünk egy tekintetet a 10. sz. ábrára, amely egyrészt a fehér fény különböző konponenseinek a chlorophyll assimilátios tevékenységére gyakorolt hatását tünteti fel ENGELMANN

2

2 szerint, másrészt pedig tájékoztat bennünket KRÜMMEL

2

3 adatai alapján a víz fényelnyelő képességéről Azonnal szemünkbe ötlik, hogy a különböző hullámhosszúságú fénysugarak a chlorophyll munkáját igen eltérő mértékben befolyásolják. A legélénkebben a hosszú hullámú fénysugarak hatására megy végbe az assimilatio, úgy hogy annak maximális értéke kb. a 690 w hosszúságú fényhullámmal esik össze. Ez a B jelű FRAUNHOFFER-féle vonal környezetében van. Innen kezdve a hullámhossz rövidülésével állandóan csökken az assimilátio mértéke is és az 525 w hullámhossz táján, (az E és b vonalak között) találjuk a photosynthezis minimális értékét. Ez a spectrum zöld színű részében fekszik. Ezután a hullámhossz