Hidrológiai Közlöny 1927-28 (7-8. évfolyam)
Értekezések és rövid közlemények - Maucha Rezső dr.: A fényintenzitás mint hydrológiai tényező
46 MAUCHA REZSŐ DR. észlelt oxygénrétegezödését mutatja. Meg kell jegyezni, hogy január hó 1-én a tó vizét vastag jégréteg borította, úgy hogy a napfény nagy részét már a jégtakaró is elnyelte; június és július hónapokban ellenben a napfény közvetlenül a víz felszínét érte. Az ábrából látjuk, hogy az oxygénrétegeződés görbéjének lefolyása a téli és nyári hónapokban lényegesen eltérő. Míg ugyanis januárban (I) a víz oxygéntartalmának maximuma közvetlenül a felszín alatt fekszik és innen kezdve az oxygéntartalom a fenék felé állandóan csökken, addig júniusban (II) és júliusban (III) a víz oxygén tartalmának maximuma tekintélyes mélységben (5 méter) jelentkezik, vagyis az oxygéntartalom a felszíntől 5 méter mélységig növekedik és csak azután kezd csökkenni. Hasonló a júliusi oxygénrétegeződés görbéjének lefolyása is, csupán az a különbség, hogy itt az ugyancsak 5 méter mélységben fellépő maximum nem olyan nagy mérvű, mint júniusban. Feltűnő, hogy június és júliusban már közvetlenül a felszín alatt is túl van telítve a víz oxygénnel. A túltelítettség pedig a mélységgel növekedik és legnagyobb értékét 5 méter mélységben éri el. Ez a körülmény kétségtelenül arra mutat, hogy az oxygénrétegeződési görbe legfelső szakaszának kialakulása nem a légkör oxygéngáz tartalmával, hanem a phytoplankton assimilatios folyamatával kapcsolatos. Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy a víz a légkörből jóval több oxygéngázt vehetne fel, mint amennyi a légköri oxygéngáz partiális nyomásának megfelel. Ha pedig mégis lehetséges volna, akkor a légkörrel közvetlenül érintkező vízrétegeknek kellene a legtöbb oxygént tartalmazniok és nem az 5 méter mélységben tartózkodó víztömegeknek. Sokkal elfogadhatóbb tehát az a magyarázat, hogy a felső vízrétegek oxygénnel való túltelítettségét a phytonannoplankton assimilátiós tevékenységénél felszabaduló oxygéngáz okozza. Ez annál is inkább tételezhető fel, mert tudjuk, hogy a mikroskópos kicsinységü nannoplanktonlények relatív testfelülete, melyen keresztül az oxygéngáz közel egy atmosphaerás partiális nyomás és csaknem molekuláris eloszlás mellett diffundál a vízbe igen nagy és így az oxygéngáz oldódása jóval kedvezőbb feltételek mellett történhetik, mint a légkörből. De ha ez az okoskodás helyes, akkor kétségtelen, hogy a phytonannoplankton assimilatios tevékenysége a nyári hónapokban nem közvetlenül a felszín alatt a legintenzívebb, hanem a nagyobb (pl. a lunzi Obersee esetében 5 m) mélységekben. Ebben a mélységben tehát az assimilatiot befolyásoló tényezők valamelyikének optimálisnak kell lennie. Hogy ez nem a hőmérséklet, az abból következik, hogy a hőmérsékleti optimum 31-40 ( ) C körül fekszik, a víz hőmérsékletét pedig BREHM és RUTTNER ebben a mélységben csak 7—8°-nak mérte. Ugyanakkor azonban a felszíni vizet 18°-osnak találták, vagyis annak hőmérséklete sokkal közelebb állott az optimálishoz, itt kellett volna tehát a legnagyobb oxygéntartalmakat meghatározni. A hőmérséklet azért az 5 m mélységben észlelt erősebb assimilatios tevékenységet nem okozhatta és így nem marad más hátra mint feltételezni, hogy itt egy másik tényező volt optimális, ez pedig csakis a fényintenzitás lehetett. Többször említettük már, hogy a közvetlen napsugarak intenzitása sokkal nagyobb az optimálisnál. Ezért felte-
