Hidrológiai Közlöny 1927-28 (7-8. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Pávai Vajna Ferenc dr.: Magyarország hévvizei. Lehet-e Budapestből fürdőváros?

MAQYARORSZÁQ HÉVVIZEI 19 Egyes helyeken, mint a selmeci Ferenc József-aknában az érces telérek mentén lefelé haladva, ma is megtaláljuk azoknak a hévvizeknek a csökevényeit, amelyek a harmadkori vulkáni tevékenység utóhatásaiképen (?) az ércesedést létrehozták és a Selmecbánya körüli érces telér hálózat kialakulására vezettek. Szklenón, Vihnyén, stb., a régi hegységrögök mentén ma is felszínig jönnek ezek a meleg források mésztufalerakódásokat képezve, persze nagyon csökevényesek és aránylag szintén nem nagy hőfokúak. Azck a triászkorú rögök itt S e 1 m e c környékén azonban tanuságtevői annak, hogy a nagy tercier erupciók helyén valamikor hatalmas régebbi hegység állott ki, s az a fennakadt rögök kivételével a mélybe sülyedt. Más fiatal eruptiv hegységeink hegyei is, ahol ércesedés van, mint a Mátra, Eperjes-Tokaji hegység, Nagybányai-hegyek, Erdélyi-Érchegység, Vihorlát-Gutin, Hargita, stb., amint már egyeseknél reámutattam (A magyar szénhydrogénkutatások eddigi tudományos eredményei Bányászati és Kohászati Lapok 1926. és Petróleum. 1927.) alámerült régi hegységeket kell keresnünk. Az ércesedés s ezzel szervesen összefüggő hévvíz, — hiszen ez oldotta fel és absorbeálta a mélyben az ércek ásványos anyagát, s rakta le azt a telérekben magasabb régióba jutva és lehűlve, — ott van valahol mindig, ahol a vulkáni tevékenység helyén, valamely régi hegység alámerült és sokszor épen annak meg fennmaradt rögeit vagy peremi részeit járja át. Ilyen hely például a recski Lahocza-hegy az ő Mátránál idősebb kőzetével, de annak északi peremén erősen elércesedve. Kétségtelenül megállapítható, hogy a Magyar-Horvát medence egalább a carbon-kor óta szakaszosan, zónásan, de gyűrődéses folyamatok által mélyebbre és mélyebbre merült, sülyedt, majdnem a harmadkor végéig, amikor egészében feltelt. Bár meggyőződésem szerint ez épen olyan gyűrődéses mozgásokkal volt kapcsolatos, mint az A1 p e s-K á r p á t i hegyvonulatban mindenfelé, végeredményében egy nagyon régi hegység fokozatos, lassú magmába való alámerüléséről, beolvadásáról van szó, aminek eredményeként ott ahol egy helytálló rög két oldalán sugarasan alámerülő kéregdarabok közé magmarészek zárultak, a tektonikai vonalak mentén, kisebb-nagyobb erupciók történtek. (Lásd az előbb említetteket.) Ott azonban, ahol végeredményben egy nagy tömeg merült alá, ha természetszerűen nem is egyenletes bázissal, mint a Nagy- és Kisalföldön, sa Dunántúl dombsága alatt, erupciókra nem igen került a sor, épen azért, mert ott nem volt meg a lehetősége a magmarészek lefűződésének, a magmába beolvadó kőzet izzadmánya a sok fellendülő ásványos gáz között a hidrogén és oxigén is, erupciós csatorna híjján, más utat nem találva, egyszerűen felfelé nyomul a még be nem olvadt kőzetrétegekbe, s ott lehűlve, vízgőzt és forró vizet hoz létre. Ez a forró víz a mélyben uralkodó nagy nyomás, a vele keveredett gőzök és absorbeált gázok felhajtó ereje ál magasabbra és magasabbra, egész a földkéreg felszínéig juthat fel. Az természetesen a legakadálytalanabb, a lesülyedő kéregdarab, a medencék szé ahol, legyen az alásülyedési vonal akármilyen természetű, a legszabadab