Dr. Domanovszky Sándor: A magyarországi közúti Duna-hidak acél felszerkezeteinek története. Különlenyomat a 40. Hídmérnöki Konferencia előadásainak kiadványából (2000

fajok, különös tekintettel a hídépítéshez használt vasfajok szilárdsági viszonyaira - 1892), sőt olyan kérdést is külön cikk tárgyal, mint a szakadási kontrakció jelentősége a vasanyag minőségének megítélésében (dr. Gállik István, 1909). Ebben a cikkében a szerző Rejtő professzornak a bemetszett szakító próbatestekre tett javaslatának kíván „kegyelemdöfést" adni, - mely sikerét még egy 32 évvel később irt cikkében is pozitívan értékeli. Pedig talán Rejtő javaslata sem volt teljesen elvetendő; mai véleményünk szerint a bemetszett próbatest viselkedéséből számos következtetés vonható le. A felsoroltak közül az Erzsébet híd lánctagjaival foglalkozó cikk külön részletezi a szakító-, a hideg- és meleghajlító próbákkal, a lemezek felületével és megmunkálás közbeni viselkedésével szemben támasztott követelményeket. A századvég általa hozzáférhető hazai és külföldi hídanyagait igen részletesen mutatja be (37 oldal terjedelemben) Maurer Mór cikke. A vizsgálati eredmények előtt ismerteti kora gyártási eljárásait is. A szerző egyes vas-, illetve acélfajtákból készült szakítópróbák szilárdsági, nyúlás és kontrakció, valamint huzalok hajtogató vizsgálatát különböző szelvényekből vett, többféle hőkezelésnek alávetett próbaelemeken is elvégezte. Adott szerkezet anyagával kapcsolatban - ha annak gyártóművét ismerjük - e tanulmányból igen komoly értékű adatokat nyerhetünk. Későbbi cikkekből tudunk róla, hogy a Lánchíd átépítésének tervezésekor két magyar vasmű (Diósgyőr és Zólyom Breznó) összesen ő féle anyagával folytak alapos kísérletek. A két világháború közötti szakasz A hídacélok vizsgálatáról, a velük foglalkozó kutatások eredményéről számos értékes cikk jelent meg, melyek (pl. dr. Gállik István tollából) komoly elméleti munkásságról is számot adnak. Nem ismerjük azonban a kísérletek elvégzésének helyét, - ezekről a tanulmányok nem tesznek említést. Feltehetően a Műegyetem vagy a Technológiai Intézet egészíthette ki az ipari laboratóriumok adta lehetőségeket. Részletes akadémiai előadásban számol be például Rejtő Sándor professzor „A régi Széchenyi Lánchíd anyagának kimerülésé" -ről, nagy valószínűséggel műegyetemi vizsgálatai alapján. Azt mindenesetre tudjuk, hogy amikor az I. világháború után az acélok szilárdságának növelése felé fordult a figyelem, a Kereskedelmi Minisztérium létrehozta az acélbizottságot a különböző acélfajtákkal történő vizsgálatok irányítására. Ennek a bizottságnak 1940-4l-ben már a hegesztett kötések és a fáradási szilárdság vizsgálatát is kötelességévé tették. Új korszak a II. világháború után Nagy lendületet adott az ország hídépítésének mindkét, de különösen a II. világháború nagyarányú hídrombolása. Míg az I. világháború során inkább csak a megszálló román hadsereg robbantotta fel az útjában levő hidakat (pl. a tiszafüredit), a II. világháború végén szinte minden jelentős hidunk elpusztult. Mivel pedig a feszített vasbetonhidak építési technológiája még nem alakult ki, folyamhídjaink acélszerkezettel készültek, elsősorban rácsos szerkezetű főtartókkal, szögecselt kivitelben. A harmincas években ugyan készültek már hegesztett hidak is Magyarországon (pl. a győri közúti Rába-híd), de ez a gyártási mód nem terjedt el igazán, sőt egyes amerikai hajók világháborús ridegtöréses tönkremenetele a hidak tervezőit újra óvatosságra intette e téren. (Kiváló professzorom 40 éve elhangzott aforizmája így szólt: „a hegesztett szerkezet akkor jó, ha nincsen benne hegesztési varrat."). Az Államvasutak a hegesztett hidak tilalmát csak kb. 20 éve oldotta fel! 78