Dr. Domanovszky Sándor: A hazai hegesztett közúti hidak építésének története. Különlenyomat a 39. Hídmérnöki Konferencia előadásainak kiadványából (1999)
tetején elhelyezett tükrökről vakításmentesen sugározza szét az oszlopok közepén lévő reflektorok fényét (22. kép). Illesztési rendszerek A kezdetektől fogva - gyárban és helyszínen egyaránt - szögecselt illesztést alkalmaztak. Bár a hegesztés már a 30-as évek elején bevezetésre került, a szegecskapcsolat további 40 éven át még szintén alkalmazást nyert. A hegesztést első ízben 1935-ben a győri Rába-hídnál vezették be. Korszerű szerkezeti kialakítással elsőként 1960-ban a Laskó-patak-híd készült. Érdekes módon eddig csak a győri Rába-, a Laskó-patak- és a tahitótfalui Kisduna-híd, valamint a budapesti Baross téri (1969, 23. kép) felüljáró készült teljesen hegesztett kivitelben. A Szentendrei úti (1968, 24. kép) és Soroksári úti (1972) RUB licenc alapján gyártott, félállandó közúti felüljárók kéttámaszú hídegységei (25. kép) a gyárban teljesen hegesztett kivitelben készültek ugyan, de a helyszíni kapcsolataik, a dilatációs szerkezetek közbejöttével, ül. a híd hossztengelyében csavarozottak. A többi hídnál a helyszíni illesztések egy része kezdetben szögecs-, később NF-csavaros kapcsolatú, esetleg a kettő kombinációja. Az NF-csavar használata a taktaharkányi Takta-híd (1962) és főként a tiszafüredi Tisza-híd (1966) óta folyamatos, de csak a helyszíni illesztéseknél. Itt kezdetben próbálkoztak hazai gyártással, azonban - súlyos minőségi problémák miatt hamarosan rátértek az import csavarokra. Ez helyzet napjainkig sem változott. Alapanyagok Az első - bevezetőben említett - ridegtöréses esetek rávilágítottak arra, hogy a hegesztési hőfolyamat lényeges változásokat visz végbe az anyag szerkezetében. A varrat átmeneti övezete elridegedhet, emiatt abban (mikro) repedések keletkezhetnek, melyek - a szerkezetben tárolt, folyáshatár nagyságú, a hegesztési zsugorodások hatására keletkezett, ú.n. saját feszültségek és egyéb külső körülmények, (alacsony hőmérséklet, dinamikus igénybevétel) hatására - rideg töréshez, adott esetben a híd tönkremeneteléhez vezethetnek. A ridegtöréssel szembeni biztonság egyik fontos eleme (a helyes konstrukció és a szakszerű kivitel mellett) az alapanyag kellő szívóssága. Ezt évtizedek óta az ütővizsgálattal szavatolt átmeneti hőmérséklettel (TTKV27) mérik. A megfelelő minőségű (átmeneti hőmérsékletű) anyagot korrelációs (főként a Bierett-féle) rendszerrel választják ki. Ezek a konstrukciós kialakítás, a minimális üzemi hőmérséklet, a lemezvastagság, az igénybevétel fajtája stb. szerint megadják a kellő biztonságot nyújtó - ütővizsgálattal szavatolt - anyagminőséget. Hazánkban a fenti rendszer, ül. az ütőmunka vizsgálat, - az Erzsébet-híd (szerencsére) gyártása közben bekövetkezett ridegtörési esetek nyomán - az MSZ 6280-1965-tel - került bevezetésre. Ezért az Erzsébet hídnál 1963-ban - 1000 t anyag leselejtezése után - külön megállapodás szerinti, ütőmunkával is vizsgált (36.24 Sö jelzésű) anyag került beépítésre az előirányzott 36.24 S minőség (MNOSZ 6289-55) helyett, mely (esetleg) csillapítatlan, ütővizsgálattal nem ellenőrzött, tehát hegesztett hidakhoz nem alkalmas anyag (mindazonáltal a korábban épülteknél, a szolnoki Tiszahidat is beleértve, ezt használták). Az NDK-ból importált hosszbordák 200 mm-es szármagasságú L-profiljai MU St 37-2 minőségűek. A másik gond az MTA 50-es acéllal volt. Itt ugyanis - szabványelőírási hiba miatt - normalizál atlan és emiatt nem megfelelő szívósságú anyagokból készült a szerkezet egy része (kereszttartók, pilon 6
