35. Hídmérnöki konferencia. Sárospatak, 1994.

Bérelt előadások

felszerkezet és a hídfő kivitelezésének vállalkozója a Ganz Acélszerkezeti Rt. lett. A Fővárosi Önkormányzat döntése szerint a hídon 2*2 közúti forgalmi sávot, egy kétvágányú villamospályát, valamint kétirányú kerékpárutat és gyalogjárdát kell átvezetni. A kocsipályán a két forgalmi irányt 1,50 m széles sáv választja el. Ebbe a sávba kerülnek a pálya fölé nyúló szerkezeti elemek, a hídvilágítást és a villamos felsővezetéket tartó oszlopok. Egy forgalmi sáv szélessége 3,50 m, a korlátok melletti biztonsági sáv 0,50 m. A szerkezet hatnyílású, folytatóla­gos ferde rudakkal felfüggesztett acélgerenda híd. A híd közműhíd is egyben. Egy év alatt készült el valamennyi mederpillér, ez annak köszönhető, hogy a kéregalap felső rétegének elhelyezése után készült el a víz alatti fenékbeton, majd a víz leszívása után víztelenített munkagödörben megépítették a cölöpö­ket összefogó vasbeton lemezt és a pillérek felmenő falait. A felszerkezet hét­támaszú, folytatólagos, ortotrop pályalemezes acél gerendaszerkezet, amely a pillérek feletti pilonokra a fesztávok negyedében bekötött ferde rudakkal van felfüggesztve. A főtartó kétcellás szekrénytartó, a szélső gerincek ferdék. A felszerkezetet alépítményenként 2-2 Maurer gyártmányú korongsaru támasztja alá. A hídfő és az acélszerkezet csatlakozása vízzáró, Maurer típusú dilatációs szerkezet. A hídon átvezetett villamospálya sínleerősítése újszerű megoldással készül. A híd acél pályalemezére 22 mm átmérőjű, 125 mm magas csapokat hegesztenek fel, melyek a sínek alátámasztására szolgáló betontuskókat rög­zítik. A betontuskókba köt be a sínleerősítő szerkezet. Az újszerű sínleerősítés tartósságának igazolására a BME Vasútépítési Tanszék fárasztó vizsgálatokat végzett. Néhány szóban ismertette a híd szerelését. A tervezési munkák 1992 nyarán szinte egyszerre indultak a kivitelezéssel. A tervezés sorrendjét meg kellett fordítani, s ez komoly kockázatot jelentett. Az előadó diasoron szemléltette a hídépítés folyamatát. Dr. Dalmy Dénes (Pannon-Freyssinet Kft.) A cégről, munkáikról beszélt. A mérnöki szerkezetek valóságos értékét a megvalósítás költsége, a folyama­tos fenntartáshoz szükséges munkák mértéke, a használat célszerűsége, a szerkezet élettartama együttesen határozzák meg. Az idők során folyamatosan nőnek a szerkezetet érő káros hatások. A nagyértékü mérnöki szerkezetek romlása világszerte tapasztalt jelenség. A szerkezetek építésénél, időszakos felújításainál, rekonstrukcióinál a tartósabb, gazdaságosabb megoldást a kor­szerű mérnöki szemlélet, a megbízható építési technológia, megfelelő minőségi színvonalat biztosító tervezési és kivitelezési munka határozza meg. Erre a területre koncentrálva jött létre az a gazdasági társaság, amely most szeretne bemutatkozni. A francia Freyssinet cég ötvenedik érdekeltségeként kezdte meg 1991. évben működését a Pannon-Freyssinet Kft., mely részben magyar, részben francia magántulajdonban van. A magyar tulajdonosok a műszaki tudomány, tervezés és kivitelezés nagy gyakorlatú mérnökei, akiknek eddigi működése garanciát jelent a megbízók számára. 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom