Hídmérnöki konferencia. Győr, 1993.

Az előadások kivonata

4 34. Hfdmémöki Konferencia Győrött 1993. május 26-27. Sziranyi Ákos, a Győri Közúti Igazgatóság vezetője köszöntötte a 34. HídmernÖki Konferencia résztvevőit. Átvette a konferencia csengőjét és pásztorbotját az előző konferencia szervezőjétől Balogh András igazgatótól; majd idézetekkel tarkított rövid beszédben méltatta a hídépítés, hídfenntartás, a hídmérnökök fontosságát. dr. Szekeres Tamás, a Széchenyi István Főiskola főigazgatója, a rendezvénynek helyet adó intézmény nevében üdvözölte a megjelenteket és ismertette a Főiskola átalakulásának néhány elemét. A képzés az általános mellett és helyett a posztgraduális irányban fejlődik. Módosítani kívánnak a hallgatói: oktatói létszámarányon. Változnak a Tanszékek is; önálló Hídépítési Tanszék nem lesz ugyan, de ígérte, hogy a híd szakág képzésének feltételeit biztosítják. Az egyes szakokon olyan létszámú hallgatót igyekeznek képezni, amennyi tanult szakmájában el is tud helyezkedni. Holnapy László (KHVM Közúti Közlekedési főosztály). A Minisztérium szakfőosztályának üdvözletét adta át a megjelenteknek és beszélt a pénzügyi lehetőségekről. Mintegy 700 millió Ft áll hídfenntartási munkák céljára rendelkezésre és igen jelentős új hídépítések folynak pl. itt a Győrt elkerülő autópálya szakaszon is. Külföldi tapasztalatokra hivatkozott, mely szerint a híd-, műtárgyépítés az infrastruktúra fejlesztésében esetenként meglepő létesítményeket is létrehoz pl. alagútban híd is épül. dr. Tóth Ernő (ÜKIG) bevezetőként megindokolta, hogy miért tavasszal kerül sorra a Konferencia; azért, mert az Ml hídjainak építés közbeni megtekintése most adja a legtöbb információt. A Konferencia célja most is a széleskörű informálás, a vállalkozók bemutatkozása, a személyes megbeszélések lehetősége.

Next

/
Oldalképek
Tartalom