Békefi István: Zalai utak (Zalaegerszeg, 1978)
I. A római kortól a honfoglalásig
Az V. század első felében a hunok elől menekülő népek nyomába a Dunántúl földjére léptek a hunok is, s ettől kezdve a rómaiak elveszítették uralmukat Pannónia fölött, aminek következtében a virágzó kereskedelem, kultúra és mindennemű létesítmény — városok, települések, utak — tönkrement. A római kor bukása után, a népvándorlás idején tönkrementek és megsemmisültek a fejlett kultúrával és kereskedelemmel rendelkező települések. Megyénk területén a legnagyobb települések — amelyek mind jól kiépített utak mentén voltak —, Halicanum (Alsólendva), Salla (Zalalövő), Valcum (Fenékpuszta), Mogentianae (Keszthely) megsemmisültek. Az utak tönkrementek, mert a nomád népek azokat nem tartották fenn és nem is igen igényelték. A sok munkával megépített, kultúrát hordozó, jó közlekedést biztosító és élénk kereskedelem lebonyolítását szolgáló utak teljesen megsemmisültek, illetve eltűntek; benőtte az erdő, az erózió rombolta, elöntötte a víz. Napjainkban még egyes római út maradványai fellelhetők, például a Borostyán útból a Zalabaksa—Zalalövő közötti szakaszon. A népvándorlás idejéből — amely érintette megyénk területét is — nincs semmi megbízható adatunk egészen addig a korig, amikor Pribina szláv fejedelem a Zala folyó egy szigetén — a mai Zalavártól nyugatra — megerősített várat épített, melyet később Mosaburch, vagyis Sárvárnak neveztek. Templomot (bazilikát) is építtetett, amelyet 850-ben Liutramm érsek szentelt fel. A jelek arra vallanak, hogy a várban és a jelenlegi Zalaváron erősen megszaporodott a népesség, mert még másik két templomot is építtetett. Pribina frank fennhatóság alatt volt és megmaradt abban azután is, amikor a hűbérben bírt területet 847-ben tulajdonba kapta. 3