Békefi István: Zalai utak (Zalaegerszeg, 1978)

II. Zala vármegye középkori úthálózata - 6. Postautak kialakulása

sebb vásárok: a nagykanizsai, a zalaegerszegi, a gyulakeszi és a csáktornyai. A behozott gabonát a Balaton mellékére és a Muraközbe szállították, ahol a természeti és társadalmi körülmények miatt nem termett meg a szükséges kenyérgabona. A Balaton mellékiek Somogyból, a kővágóőrsi magtárból és a veszprémi piacról, a muraköziek pedig Nagykanizsáról vagy Légrádról szerezték be gabonaszükségletüket. Kanizsa már az 1500-as évek közepén gyűjtőhelye volt az Itáliába irányuló gabona- és állat-exportnak éppúgy, mint a Stájerország felé tartó kereskedelemnek. A hódoltság idejében is pezsgő vásárosélet folyt a várfalak tövében. „Nagyforgalmú sokadalmakon cserél itt gazdát a portyázások során összehordott temérdek portéka". 1795-ben Teleki Domokos Kanizsát nagy vásáros helynek mondja szép kőházakkal, amelyben sok kalmárkodó ember lakik. Észreveszi azt a nagy települést fejlesztő erőt, amit a kereskedelem jelent. Hadászati jelentőségének elvesztése után közlekedés-földrajzi helyzete teszi Nagykanizsát a Dunántúl egyik legjelentősebb településévé. Gyors fejlődését elsősorban a nemzetközi kereskedelmének köszönheti, hisz a négy felé — Bécs, Kaposvár, Légrád és Várasd irányából — összefutó utak kereskedelmi előnyeit jól kihasználja. A jelenlegi 86. számú — Körmend—Zalalövő—Zalabaksán át Jugoszlávia felé vezető — főközlekedési útnak az elmúlt századokban a mainál sokkal nagyobb jelentősége volt. A legkönnyebben járható utat jelentette a felső Dunavölgy—Bécs, Pozsony—Sopron és Itália között. Nyomvonala Kőszege—Szombathely—Körmend—Zalalövő—Muraszerdahely —Csáktornya és Várasd helységeken át vezetett. Az útnak hadászati és kereskedelmi fontossága már a rómaiak idejében is volt. A fent leírt kereskedelem lebonyolításához négy fontosabb kereskedelmi főútvonal húzódott át megyénken, amelyek nagy területet hálóztak be: az egyik Budáról Veszprémen—Tapolcán—Sümegen—Egerszegen—Körmenden át Grácba vitt. A másik Körmendtől kiindulva Egerszegen—Hahóton—Nagykanizsán—Pécsen át Eszékre ment, a harmadik Pozsonyból Körmend—Lövő—Csáktornya—Varasdon át a tengerhez vezetett. A negyedik Budát Nagykanizsán—Csáktornyán át szintén a tengerrel kötötte össze. Harmincad hivatalok voltak Deklesinben, Ráckanizsán és Nedelicen (Lendvavásárhely), A Balatonon is volt — a közútinál sokkal jelentéktelenebb — kereskedelmi forgalom, hiszen Somogyból gabonát, Zalából pedig bort és követ szállítottak kompon és ladikon Somogynak. A befagyott Balaton jegén pedig szekérrel és szánnal történt az áruszállítás. A vízi szállítás nagyobb távú lett, amikor 1797 júliusában vízre bocsátották Festetics György Phoenix nevű háromárbocos vitorlás hajóját. Ez a hajó Keszthelyről dongát és más faféleségeket vitt Kenésére, ott pedig sóval rakodott meg és szállította Keszthelyre, de kezdettől fogva személyeket is szállított. 1846. szeptemberében megindult a Balatonon a gőzhajózás, amitől kezdve fokozatosan fejlődött az áruszállítás is. Postautak kialakulása A postakocsik elődei a lovas futárok voltak, s az első postavonalak kezdetben jobbára csak leveleket továbbítottak, a küldeményeket postalegény vitte lóháton vagy könnyű kocsin. A XVI. században a Dunántúlnak két posta főútvonala volt. Az egyik útvonal Bécs—Nagykanizsa közt, a másik Grácot Varasdon és Barcson át Szigetvárral kötötte össze. Egyes állomások élén a postamester állt. Az 1600as évek elejére a posták lezüllenek, mivel ez idő tájt a postamesterek nem kapják meg a fizetésüket, s ezért nem tartanak váltólovakat és elbocsátják a személyzetet. A posta utazás céljára való igénybevételének feltételeit és a postamesterek által szedhető díjakat II. Ferdinánd 1626. évi pátense szabja meg. Csak 1662-ben Bornemissza Péter magyarországi főpostamestersége idején áll újra helyre a rend, s ismét gyors és pontos a közlekedés. A XVI. és XVII. századi magyar nemesurak, ha nem saját kocsijukon utaztak, inkább a „gyorsparaszt" szekereknek a szolgálatait vették igénybe, mint a német postamesterek drága fogatait. A XVIII. század második felében elkészült a Bécs—Fiume posta fővonal is, amely megyénken áthaladva a római (Borostyán) út vonalvezetését követve Csáktornyán át hagyja el megyénk területét. A XVIII. század utolsó harmadában még sok mellék postavonal is kiépült. Mivel a posta is drága, a saját lovon-kocsin való utazás is költséges, a magyar nemesúr hamar rájön, hogyan lehet postaszemen, vagyis váltott lovakkal, de mégis olcsón utazni a hazában. A vármegye alispánja adja ki az előfogat utalványokat. Eleinte csak a hatóságokat és a katonaságot kell kiszolgálni, de később minden utazni vágyó nemesember előfogat-követeléssel nyúzza a szerencsétlen jobbágyot. Mivel az alispán az egész vármegye úri népével rokonságban áll, nem nézi, hogy hivatalos úton van-e a kérelmező, az előfogat utalványt kiadja, amivel a forspontot igénybe veheti. A postai utazással szemben igen nagy megtakarítást jelentett a forspont. Amíg egy postaló mérföldenként 22 és fél krajcár volt, az előfogatos ló csak 7 és fél krajcár. A borravalónál az a különbség, hogy amíg a postakocsis maga kapta meg, addig előfogat esetében a községi bíró kapta a nagyobb részét és csak a kisebb hányadát kapta a jobbágy. A fentiek szerint a falu állattartó jobbágyai kötelezve voltak, hogy csekély díjazás ellenében az úton járóknak rendelkezésére álljanak előfogattal (forsponttal). Kész átok sújtotta azokat a jobbágyokat, akiknek lakóhelye a főút vonalába esett. Ide vezethető vissza, amiről Flachat világjáró francia kereskedő is 1744-ben panaszkodik: ,,A község feje felel az elszállásolásért, de gyakran nem találjuk meg őket. Ez történt velünk Egerszegen (Za23