Békefi István: Zalai utak (Zalaegerszeg, 1978)

II. Zala vármegye középkori úthálózata - 1. Az első fogadók

Szemenye és Lendva irányába főútvonal vezetett. Hahót község Árpád-kori alapítás bencés monostorral, s ezen vezetett át Bekcsényből az „észak felé vezető útvonal". Itt készült a nevezetes Hahóti kódex a XI. század végén. Már a középkorban három úthálózati csomópontja volt Zalának: Tapolca, Nagykanizsa és Csáktornya. Fehérvárról kiindulva — amely jó ideig az ország központja volt — főközlekedési útvonal vezetett Horvátországba. Pauler szerint ez az út „Hadút" vagy „Hadinagyút" — amint Zalában és a Dráván túl is nevezték — a Balaton északi partján haladt. Legvalószínűbbnek látszik, hogy iránya a következő volt: Veszprémből lekanyarodott a Balaton partjára, majd kissé északra fordulva Tapolcának. Nagyon valószínű, hogy a Tapolca— Díszei—Nagyvázsony—veszprémi utat is használták, amely már a római korban fontos útvonal volt, bár okleveles adatok csak egy kisebb szakaszáról — Tapolca—diszeliről szólnak. Ez továbbhaladva Győrök vámhelyeken át ment Keszthelyig. Pauler szerint a Hadút Hídvégnél átlépte a Zalát és egyesült Somogyban a Gamás—Szemes—Marcali irányába haladó másik ággal, Segesden át a Drávához vitt. A másik feltevés szerint Kanizsát érintette és a zákányi réven át ment Tótországba (Horvátország). Egy másik fontos út Tapolcáról Sümegre vezetett — ez volt a megyei nagyút —, Sümegről nyugatra haladva elérte a Zala vizét, annak délnyugati folyását követve Barlabáshida—Pakod—Egerszeg— Cséb vámhelyeken át Lövőn túl elhagyta a megyét (via magna). 1257-ben Nagykanizsa vize mellett király utat említenek. Pauler 1316., 1320. és 1335. években Zalavárnál, 1345-ben pedig Tapolca és Diszel környékén említi a Hadutat. A vármegyei úthálózatnak másik fő csomópontja Nagykanizsa volt, dél felé a megyehatáron fekvő (Somogy megyei) Móriczhely vámhelyen át Somogy megyébe vezetett az egyik út. A másik északkelet felé Hídvégen, Alsópáhokon és Szálapán át Veszprémbe ment át. Ennek egy ága Páhokról Keszthelyre vitt, ahonnan Torhaj és Hidegkút vámhelyeken át Sümegre vezetett, s itt Devecser és Sárvár felé ágazott el, majd párhuzamosan haladt az előbb nevezett úttal egy abból Galamboknál kiágazó vonal, Karos, Szabar, Kehida vámhelyeket érintve Szentgrótra, ahonnan Végeden (Zalavég) át a Vas megyei Keresztegre (Pereszteg) vezetett, Zalabéren át pedig Vasvárra. Szintén Kanizsáról Gelsén át vezetett egy út, amely Felsőraj knál elágazott. A keleti ág Kapornakon — a vármegye egykori központján át — az istvándi vámnál lépte át a Zala folyót, s érte el a Zalaegerszeg—sümegi „nagy utat". A másik ág pedig Pölöske vámhelyet érintve, Henye vámjánál kapcsolódott be az említett nagyútba. A harmadik út Nagykanizsáról kissé

1 nyugatnak hajlott, s Nagybak (Bak) vámhelyen át érte el Egerszeget, ahonnan Vasvárra vitt. A negyedik nyugat felé vonult a Mura mellett, s Bekcsény (Becsehely)—Letenye —Lendva—Dobronok vámhelyeken át Vas megyébe ért. Ebből Letenyénél délkelet felé indult ki egy ág Murakeresztúron át Somogyba. Nagykanizsáról Muraközbe Molnárin keresztül lehetett legrövidebb úton eljutni Kotoriba és Perlakra, majd Csáktornyára. Csáktornya nemcsak a Muraköz, hanem az egész vármegye útjainak egyik legfőbb csomópontja volt. Dél felé Nedelicen (Lendvavásárhely), a főharmincadhelyen át Várasd felé vonult az egyik útja, egy másik Perlak felé, ezen kívül még három út vezetett át a Murán. Az egyik a szemenyei, a másik a letenyei réven át, s mindkettő átszelte azt a muraközi utat, amely a Perlak—kotori útból kiágazva a Mura mellett haladva Szerdahelyen át Ráckanizsára, s itt Stájerországba lépett át. Szemenyénél a Nagykanizsa—Szemenye—lendvai útból egy út Pákán át Bakra vezetett, ahol a Nagykanizsa—zalaegerszegi útba torkollt, a másik pedig Sziget (Szécsisziget)—Nova—Cséb irányába jutott Körmendre, ahova egy harmadik út is vezetett az Egerszeg—lövői útból Bagódnál kiágazva Hagyároson át. A legfontosabb útvonal Csáktornyáról kiindulva Szerdahely révjén haladt át a Murán, s Lendvát, Lövőt érintve ért Körmendre. Ez már a rómaiak korában fontos útvonal volt, mert ez vezetett Itáliából Pannóniába. Ebből Irsán alul egy kiágazás indult délnyugat felé, Kutas—Csesztreg—Dobronokig, s itt a Kanizsa—lendvai útba torkollt. Ezek az utak — Zala vármegye

1 legfontosabb útjai — legnagyobbrészt dél—északi irányban párhuzamosan futnak, s kötik össze a megye északi felében transversalisan haladó Veszprém—Tapolca —Sümeg—Lövő és a délen kelet—nyugati irányú Kanizsa—Letenye—lendvai, s a muraközi utakat. Ezeken a fontosabb útvonalakon kívül még egész hálózata volt a kisebb-nagyobb összekötő utaknak, de ezekről nincsenek adataink, s ami van, az sem ad megbízható, egységes képet. A fentiekből is kitűnik, hogy Zalának sűrű úthálózata volt a középkorban és a maga korában élénk kereskedelmet vallhatott magáénak. Az első fogadók A középkorban, de a vasutak építéséig és az autóknak az országutakon való megjelenéséig, amikor még lovasfogattal és postakocsin történt az utazás, az utazók részére szükségesek voltak az útmenti fogadók, ahol az utazók éhségüket és szomjukat olthatták, a lovaikat megetették és pihentették. A honfoglalás után — 1000 körül — Magyarországra bejött olasz bencések szálai (zalavári) és tihanyi rendházai kezdettől fogva hajlékot adtak a szegény, fáradt vándoroknak és zarándokoknak. Nagykanizsa XVIII. századbeli kereskedelmi forgalmának élénkségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a felrobbantott vár anyagának egy részéből ötvenszobás uradalmi vendégfogadót építettek, nagy istállóval és szekérszínnel, az átvonuló kalmárok és fuvarozók részére. Az útmenti fogadók létesítése különösen szükséges volt az ország gyéren lakott területein, de Zalában 13