Veszprém megyei közutak története (Veszprém, 1990)

Függelék

Zsoldos Ignác Veszprém vármegyei főjegyző értekezése „AZ ÚTÉPÍTÉS TANSZERŰ ELVEIRŐL s az útcsináltatásnak honunkbeli állapotjáról." (Részletek.) Az utak lévén azon közvetítők, melyeken az ország közlekedése történik - mint szíwérünk is az ereken szivárog ki és ismét vissza -, ezek jó karban tartása, mi nélkül szárazoni kereskedés virágzása nem is képzelhető, az álladalom egyik leglényegesebb feladata. Ez oly téma, melyről vastag könyvek írattak, ahhoz csekély személyemnél sokkal jobban értők által. Ez bizony édes honunkban csak mellékes dolognak, minden által kezelhető munkának, s valami, a mesterség és ahhoz értés szabályai alól kiváltságolt műtéteinek tekintetik. E minden tekintetben köz- és így mindnáyjunkat érdeklő terehnek viselésére kizárólag csak azok szoríttatnak, kik az általuk keservesen s minden beszámítás nélkül, tehát ingyen megcsinált úton való járásért vámbérrel is tartoznak adózni. Magam hét esztendei tapasztalása után hasznosabb tanácsot nem tudok adni, mint azon egyet, de úgy hiszem, mindent magában foglalót: ne tartsuk magunkat született vagy megválasztott útépítő mestereknek, hanem ahhoz értő mérnökök szaktudományi vélekedésén alapítsuk és hajtsuk végre a teendőket. Ki ezt megérti, remélem, meg is tartja. Inkább kevesebb utat csináltassunk, de jól, mint világ minden útjait átkarolva, s az által sokat téve, semmit ne cselekedjünk. Okosan felosztva, 10-20 esztendő alatt majd minden útjait megcsináltathatja a mindig azonegy járásbeli szolgabíróság. Jó úthoz jó materiálékon s elégmunkáserőn kívül az is megkívántatik, hogy okszerű legyen építése. Az alap, melyre az építmény jő, kemény legyen. Ha új út metszetik ki, a kétfelőli árokból ki- s az út középére behányt puha földre soha sem kell mindjárt kövecset hordatni, hanem a hányt földet előbb megtömetni, és a rajta való szekereztetéssel legalább egy esztendőn át szilárdítani szükséges. Az elég kemény földre nagy termésköveket sorban kell rakatni úgy, hogy egyik a másik tartalékául szolgáljon, melyek hézagai közé föld jő. E kőréteg fölé jöjjön öregre zúzott termés- vagy nagyobb fajú sóskő, legalább fél lábnyi vastagságban. S ha aztán erre apró kövecs minél bőségesebben az egész felárkolt út szélességében teríttetik, kész a legtartósabb út, oly móddal, mely mivel legegyszerűbb, honunkban leginkább kivihető is. Az utak folyvást jó karban tartását és így helyenkénti kijavíjtását nem minden emberre kellenebízni, hon em csak ahhoz értő, arrafolyvást őrködni köteles s érte felelős m unkásokra. Ilyes útőrök az utasok, vagyis az utak bátorságára is ügyelhetnének, a képződött lyukakat tüstént betöltenek, az árkokat tisztogatnák, útépítményi anyagokat összekészítnék, különösen az útból kihengerített nagy köveket is összezúzhatnák, az utak mellé ültetendő szeder- s egyéb gyümölcsfákra is vigyázhatnának. Végre, seperhetnék útjainkat, s így sártól és portól s ebből következő lassú halódástól megmenteni segítnének. Csakhogy ezeknek hát jó fizetést és elerőtlenült korukban is húzandó nyugpénzzel biztosítást adni, ismét sinequa non-ja a sikernek. Ha valami lyuk is mutatja magát a makadamizálva, apróra zúzott kövekkel elkészített és így kemény útban, az útnapszámosok azon helyen azonnal négyszegletes és soha ne gömbölyű lyukat vágjanak, hogy tartósabb legyen a javítás. Fő elv az utcsinalásnál, hogy mindig javíttassék, mikor kell, de nem, soha, ha nem szükséges. Országutak mellett árkok mind a víz levezetésére, mind azért is szoktak rendesen vonatni, hogy ez által az útmenet kijelöltessék, nehogy véleményekben is szertejárni szokott korunkban az utak is száz csapásra ágazzanak, a nemzeti gazdaságnak is kárával. 108