Karoliny Márton: Vas megye közútjainak története a Borostyánkő úttol az E-65 Európa útig. (Budapest, 1987)

Az útfenntartás és üzemeltetés eszközei

telte a síkosság elleni fokozottabb védekezést. A fejlődést a mezőgazdaságtól átvett, vontatható műtrágyaszórók (RCW—2 típusú) jelentették a 60-as évek első felében. A 60-as évek közepén vált általánossá a „VITÁLIS féle" szórókészülék. Ennek lényege a fixplatós gépkocsi kardántengelyére szerelt szórólapát, melyre a plató nyílásán át surrantón jutott a hintöanyag. Az adagolás emberi erővel, lapáttal történt, ami a mozgó járművön eléggé balesetveszélyes volt. (Ez a készülék tartalékként még ma is előfordul.) Az IFA W-50 billenő tehergépkocsik elterjedésével párhuzamosan honosodtak meg a TORNÁDÖ-5 típusú műtrágyaszórók. Ezek azonban túl sokat szórnak, ezért számos újítással módosították őket. A WEISSER-KÖZGEP típusú sószórók megfelelőek, de a viszonylag magas ár miatt darabszámuk nem elegendő. A 70-es évek elejétől ZIL—130 PR típusú seprős és szóró gépkocsik is elterjedtek, de magas benzinfogyasztásuk miatt az elmúlt években már nem vásároltunk ilyen gépeket. A sóval történő védekezés általánossá válásával gépesíteni kellett a só őrlését, manipulálását, melyet MÖ-60 típusú műtrágya-őrlőkkel oldottak meg. A 80-as évek eleje óta a gazdaságosabb és hatásosabb nedvesített sószórás meghonosítása a cél, amelynek gépi berendezései csak importból szerezhetők be. Szakszerű sótárolás és környezetvédelmi okokból egyszerű szerkezetű sótárolók épülnek az üzemmérnökségeken, többnyire fából. 92