Karoliny Márton: Vas megye közútjainak története a Borostyánkő úttol az E-65 Európa útig. (Budapest, 1987)
Az úthálózat és a közúti közlekedés fejlődése a Szabadságharcig
országban másfelé már 1720—1740-ben épültek a műszaki követelményeknek megfelelő utak. A vármegyei útügyi szervezeteknek a korábbiakhoz képest új igényekkel is szembe kellett néznie. Az élénkülő postaforgalom járatai, a Törökországgal akkor kialakuló kereskedelem, a soellátás nagy fuvarigényei, majd a napóleoni háborúk nagy katonai transzportjai számára kellett mindig jól járható utakkal szolgálnia. Az útügyi szervezet, de elsősorban a jobbágy községek, ennek a feladatnak, ha lassan és nehezen is, de eleget tettek. Új tényező volt az utakon az ekkoriban megjelenő nehéz hadi szekerek tengelysúlya. A jelentkező, egyre nagyobb követelményeket kívánta kielégíteni a vármegye kormányzója 1807. április 29-én kiadott végzésével. A tekintetes és nemes közgyűlés, már május 8-án kiadott végzésével intézkedett is. Egyes utakat az úthálózatból leadva kívánt enyhíteni a jobbágyságnak az utakkal kapcsolatos túlzott igénybevételén. Másrészt viszont a kemenesaljai úthálózat fokozott fenntartását írta elő, nyilván a várható hadműveletek érdekében. Az intézkedések eléggé nagyvonalúak voltak, ugyanakkor a korszaknak megfelelő kicsinyes módon, a napidíjakkal való takarékoskodást is előírták. Vámrendszer Az utakkal kapcsolatos költségeit a vármegye részben vámjövedelmeiből fedezte. Egyes vámos utak és hidak vámszedési jogát a területet bíró uradalmak, városok gyakorolták, régi privilégiumaik alapján. Más vámtárgyak, utak, hidak, kompok vámjait „árendába" adta a vármegye, szabályos versenytárgyalás útján. 1841-ben a közgyűlés így számolt be erről: ,,A körmendi, rumi, rábakeresztesi, ostfy asszony fai vámok haszonbérbe lett kiadatásáról szóló szerződések bé adatván, a megye részéről is helyben hagyattak." A vámbevételek folyamatosságát szolgálta az a rendelkezés is, mely szerint „ Vámjai a vármegyének az árendális esztendők elteltével újra ki árendáltassanak," A vámjog bérlőinek a jövedelem fejében jó karban kellett tartania a kérdéses utat vagy hidat. Ha panaszok merültek fel, a Karok és Rendek igen következetesen jártak el. Rossz karban voltak például a rumi vámúton levő hidak. A javításhoz szükséges fát a rumi erdőben kellett kitermelni. A tulajdonos Rumy család, akiké egyébként a vám is volt, tiltakozott a fák kivágása ellen, a vámjövedelmet viszont meg kívánta tartani. Végül, 1820. szeptember 1-i határidővel Szecsődy Károly szolgabíró utasítást kapott a hidak kijavítására azzal, hogy amennyiben a család 1 nem tenne eleget javítási kötelezettségének, a vármegye az ő 39