Karoliny Márton: Tolnai utak. (1982)

Bevezető - V. A török hódoltság megszűnésétől a szabadságharcig

tevődött össze. Figyelemre méltó, hogy a katonaiút-kategóriát egyébként nem említették az egykorú okmányok. Egyébként a XVIII. század végén már 140 km kavicsolt út volt a megyében, ami jelentős erőfeszítések eredménye volt. Vámos utak Az útkategóriák között szereplő vámos utak legtöbb esetben a hídfeljárók és a révekhez vezető utak voltak. Ebben a korszakban már nem a középkorból származó ősi jogokon szedték a vámot az utasoktól, ezek a jogok a történelem folyamán már megsemmisültek. A vámengedélyeket a törvényhatóság azért adta meg az egyes, gyakran új földbirtokosoknak, városoknak vagy községeknek, mert az útügyi igazgatás maga képtelen volt a szükséges új hidak megépítésére és fenntartására. Egyes vámok szedését bérbe is kiadta a vármegye. Bél Mátyás 1745. évben kiadott, a megyére vonatkozó leírásában, a Sárvízen Simontornyánál és Szekszárdnál említ hidakat, Egresnél, Kölesdnél és Medinánál kompot. A Sión Foknál és Hídvégnél hidat, Ozoránál vámos révet. A Kapóson Dombóváron és Pincehelyen tüntet fel hidakat. A Simontornyai híd, egy 1726-ból származó feljegyzés szerint 116 öl hosszú volt, a feljáró töltés 91 öl. Az újpalánki híd vámjoga a szekszárdi apáté volt, a híd hossza 105, szélessége 3,5 öl. A dombóvári Kapos-híd 612 öl hosszú volt, fele már Baranyához tartozott. A Sárvíz legalsó hídja Bátánál állott, hossza 21 öl volt. A vámtételek, a pénz értékét figyelembe véve magasak voltak. A kölesdi hídra vonatkozó tételek: hizlalt ökör 2, bika 2, borjas tehén 2, meddő tehén 1, tinó vagy üsző 1, ló egy és 1/2, juh és kecske 1/2, nyolcökrű szekér 20, hatökrű szekér 16, kétökrű szekér 8, kétlovú kocsi 12, lovas ember 2, gyalog kalmár egy és 1/2 krajcár. Érdekes, hogy a bátai híd vámtételei kétszer akkorák voltak, nyüván a forgalom nagysága miatt. A tarifát a vármegye Generális Kongregációja írta elő 1756. október 27-én tartott közgyűlésén. A kor szelleme értelmében a nemesek és a privüegizáltak nem tartoztak vámot fizetni. A vámok szedése körül újra sok visszaélés, szabálytalanság következett be, ezért az egymás utáni országgyűlések ismételten foglalkoztak a száraz és hídvámok megszüntetésével, hoztak is erre vonatkozó határozatokat, azonban jórészt eredménytelenül. Egyes útvámok kérdése áthúzódott még a XX. századba is. Műemlékhidak Az említett 36 kőhíd közül, kettő még jelenleg is szolgálja a forgalmat. Feltehetően a XVIII. század második felében épült a kaposszekcső-szekszárdi úton levő bonyhádi, Nepomuki Szent János-híd a Völgységi patakon; városképi jelentőségű, felszerkezete vagdalt kőből épült. A 65. sz. szekszárd-siófoki úton, Zomba és Kéty között meglévő téglaboltozatú híd valószínűleg a XVIII. század végén épült. A legferdébb boltozott hidak egyike az országban, kívánatos volna, de igen komplikált feladat, jelenlegi formájában megtartani. Századokon keresztül gondja volt Szekszárdnak a Parászta-völgyből lefolyó Séd-patak hídja, állandó rombolásokat, árvizeket okozott. így volt ez a XVIII. század végén is, mert nyilván kevés volt a híd alatti átfolyási szelvény. A város bírája 1796-ban a következő instanciával fordult a vármegyéhez: „azért alázatosan esedezünk a Tettes. N. Vármegye előtt, méltóztasson kegyes tekéntetbe venni szegény szekszárdi contribuens népnek sok ízbéli megkárosodásait és azon hidat mely főbb oka a megkárosodásnak, nagyobbra és szélesebbre, mely azon kívül is romladozott elintéztetni. Nem különben mivel ország útjában vagyon nem csak magának és Szekszárdnak szolgál, hanem az egész nemes publicumnak, minden nemű militáris és civilis transsennabl segítségül eránta lenni ne terheltessen. Mely segedelmet, midőn alázatosan esedeznénk, vagyunk Tettes Nemes Vármegyének alázatos szolgái. Szekszárd, die 15-e juni 1796." Dacára az alázatos instanciának, kellett vagy 150 esztendő, mire ez a kérdés véglegesen rendeződött. Postajáratok a tolnai utakon Az új honfoglalás évszázadára jellemző új követelmény volt a postai szolgálat megszervezése és üzemének fenntartása. Utak vonatkozásában ez már magas igényeket támasztott. Ennek egyik eredménye volt a 140 km kavicsolt út, a postautak kategóriájának megfelelő jellemzőkkel. A XVI. században Buda elestéig magánvállalkozók kocsijáratai közlekedtek már Bécs és Buda között. II. Ferdinánd király Paár Kristóf bárónak adományozta a főpostamesterséget, örökös hűbérként. Az így megalapozott Habsburg-posta indította az első postajáratokat Tolna vármegyén keresztül is. 1716-tól kezdődően a postaügyek a Budai Kamarához tartoztak, ebben az évben indult meg a Buda-Ercsi-Adony-Dunaföldvár-Paks-Tolna-Szekszárd-Bátaszék-Baranyavár-Eszék járat is, ezekkel a postaállomásokkal. Az 1737. évben kiadott Kóczián-féle Baranya vármegye térképen feltüntetett járatok közt a pécs-budai járat is szerepel, Bonyhád állomással. Ennek kocsijai Szekszárdon át közlekedtek. A feljavult minőségű utakon megnövekedett a menetrendszerű postajáratok száma, az „1745. évre rendelt győri Házi és uti új kalendáriumban" szerepelt a „Rendje az Magyarországi és Erdélyi postajáratoknak." Ez említi, akkori helyesírás szerint a „Buda-Ertsi-Adon-Paks— Szekszárd-Szektső-Mohács-Eszék-Pétervárad" járatot, 28 „postával". Két állomás közti távolság szerint egy, másfél vagy két „posta" volt a díjszabás alapja. A forgalom üzemeltetéséhez tartoztak a postaállomások, mesterrel, lovakkal, istállókkal, esetenként megszállási lehetőséggel. A gazdasági viszonyok fejlődése tette szükségessé, hogy a kezdetben heti egy vagy két járat helyett naponta közlekedjenek a kocsik egyes járatokon és nemcsak utasokat, hanem leveleket, csomagokat és pénzt is szállítottak. Az igényeket tovább növelte, hogy a napóleoni háborúk alatt, a kontinentális zárlat igen magasra emelte a termények árait és az élénkítette a kereskedelmet, ami az utak járhatóságával, teherbírásával szemben támasztott magasabb igényeket. A postjáratok száma, gyorsasága (diligence) állandóan nőtt. Ebből a pontosságra, megbízhatóságra utaló jelzésből alakult ki a „delizsánsz". 1840ben az országban 10 állami levélpostavonalon, 165 járat közlekedett, 454 mérföldnyi úthosszon. A szabadságharc alatt megszűnt postavonalakat a vasutak megindulásáig még visszaállították, de a vasúthálózat megépültével megszűnt a távolsági közúti postaforgalom. A postajáratokon kívül, a kereskedelmi forgalmú utak üzemelését szolgálták az út menti csárdák, étellel, itallal, 19