Karoliny Márton: Tolnai utak. (1982)

Bevezető - VI. A szabadságharctól a XIX. század végéig

meg a Bezerédj István utca kikövezése. A városon átvonuló állami út kiskő burkolatának építését még a XIX. század végén előkészítették, majd az építés 1901-ben indult el, a következő évben be is fejezték. Az utak történetében mindig is fennállott vámrendszer Szekszárdon sem záródott le. A város 1906-ban kérte és kapta meg a kövezetvámszedési jogot a kereskedelemügyi minisztertől, ez 1926-ig volt érvényben. Az egyik vámház az újvárosi Séd-hídnál, az északi oldalon állott, a másik az alsóvárosban, a volt Ciráki-korcsma lett. Az árvízveszély a várost történelme során állandóan fenyegette. A biztonságot a Szekszárd-Bátai Ármentesítő Társulat megalakulása és a dunai védgát megépítése hozta meg, ami 1873-ban indult be. A megismétlődő jeges árvizek és jégtorlaszoktól fenyegetett város és a Sárköz védelmét, a bogyiszlói, sükösdi, érsekcsanádi és koppányi Duna-kanyarok átvágásai tették biztonságosabbá 1846-1898. között. A végleges megoldást a Sió-torkolati mű és árvízkapu megépítése hozta meg. A város belterületét évtizedeken át pusztították a Séd megismétlődő árvizei. Ezeket részben a Hármas-híd többszöri átépítése enyhítette, de teljes, biztonságos megoldás csak a közelmúltban valósult meg, a patak forrásvidékén végrehajtott nagyarányú vízrendezési munkákkal, a Hármas-híd feletti szakaszon zárt meder építésével. A rendezést a nagyüzemi szőlőgazdálkodás bevezetése tette lehetővé. Tolna megye iparosodása A jelenleg is működő és újabban egyre nagyobb értéket képző szénbánya üzemek a Bonyhád-pécsi út környezetében alakultak, majd a Dombóvár-bátaszéki vasútvonal mentén; helyesebben a vasútvonal részben a szénvagyon kitermelése érdekében épült. Nagymányokon már 1793ban, majd Váralján és Szászváron indult meg a bányászás. Ezekből fejlődött ki 1868-ban a Kőszénbánya és Téglagyár Rt. A fejtett szenet szekerekkel szállították a vasúti rakodókra, 4-6 km távolságokra. Ezért kellett ezeket az utakat fokozatosan járhatóvá tenni. A kőanyag a környező területen rendelkezésre állott, Mórágy és Szászvár térségében, már az előző századokban is fejtettek követ. Az üzemszerű kőbányák a vasútvonal megépítése után alakultak ki. Az iparosodást az osztrák gazdaságpolitika tudatosan akadályozta és inkább a kereskedelmet szorgalmazta; az ausztriai iparcikkek és a magyar mezőgazdasági termékek cseréjét. így aztán a megyében 1847-ben csak négy gyár üzemelt, tégla- és cserépgyárak. A kisipari céhek 1872-ben szűntek meg, termékeiket a megye vásárain értékesítették. Űj kezdeményezés volt a selyemhernyótenyésztés és a selyem feldolgozása a megyében, ez kívánta meg az utak menti eperfasorok telepítését. Az úthálózat fejlődése és igazgatása a szabadságharc után Az önkényuralom alatt még inkább a habsburg birodalom érdekei szerint irányították és alakították az úthálózatot. Budán Építési Főigazgatóságot állítottak fel. Tolna vármegye a Pécsen szervezett építési igazgatóság hatáskörébe tartozott. A birodalmi úthálózatban állami, országos és községi utakat tartottak nyilván. Az állami utak építése költségvetési fedezetekből történt, a megyék területén ingyenes közmunkával. Megszervezték az utak rendszeres fenntartását; útmestereket, útkaparókat alkalmaztak. Az utakra kiszállított fenntartási zúzottkő, kavics, zúzalék és homok mennyiségi átvételét prizmázással írták elő 1854-ben. A prizmák előírt méretei: alsó hossz 15, felső 11, szélesség 4 és magasság 2 láb. Egy ilyen prizma térfogata 1/4 köböl, mintegy 1,3 köbméter volt. Ekkor vezették be a „chausse-szerű" útfenntartást. Ennek lényege az volt, hogy ahol kő állt rendelkezésre ott zúzottkővel, ahol nem ott gödörkaviccsal vagy homokkal terítették le az útpályát, kiképezték az útkoronát és emellett gondoskodtak az úttest víztelenítéséről. Tolnában ez a talajviszonyok és kőbányák távolságai miatt igen nehéz feladat volt. A méterrendszert az utak szolgálatában 1875-ben vezették be, a fenntartási anyagprizmák ettől kezdve két köbméteresek voltak. Fokozatosan kicserélték a régi mérföldjelző köveket. Az úthálózat megindult kiépítését az önkényuralom alatt útvámrendszerrel kívánták volna összekötni, ugyancsak így az utak fenntartásának költségeit is. A költségeket tehát az utak használóira terhelték volna. A vámot az állami utakon, hidakon és réveken be is vezették. Az állami hálózatba ekkor, 1853-ban a buda-eszéki út tartozott Tolna megyében. Ennek kiépítése élénk ütemben meg is indult, illetve folytatódott. A vámintézkedés, a korábbi évtizedek népszerűtlensége miatt akkor a passzív rezisztenciába ütközött bele, emiatt az utakkal kapcsolatos költségeket a kormányzat teljesen a vármegyékre hárította rá inkább. A kegyetlenül elnyomó és németesítő osztrák politika a birodalom súlyosodó háborús gondjai miatt fokozatosan enyhült úgy, hogy 1861-ben visszaállították a Magyar Királyi Kamarát, a közúti igazgatás is magyar nyelvűvé lett és mindjobban szolgálta a magyar érdekeket. A magyar útügyi igazgatás Az erőszakolt osztrák adminisztráció mindenesetre jó iskola volt arra az időre, amit az 1867. évi kiegyezés nyitott meg, amikor az útügyek a Magyar Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium hatáskörébe kerültek. Majdnem minden megyében, összesen 46 Államépítészeti Hivatalt szervezett a minisztérium, Szekszárdon 1877-ben állt fel az ÁÉH, mely a Vármegyeházán volt elhelyezve. A magyar közúti hálózat és az utak igazgatását az 1890. évi T. törvénycikk, az úttörvény szabályozta, alkotó és haladó módon. A törvény állami, törvényhatósági, községi közlekedési (vicinális) és községi közdűlő utak kategóriáit alkotta meg. Ezen a felosztás 1950-ig maradt fent. A magyar útügyi igazgatás megszervezéséért Tolnában eredményes munkát végzett mérnökök és az Állami Építészeti Hivatal személyzetéből az alábbiak neveit lehetett az egykori tervekről feljegyezni: Beszédes Ferenc, Hübner Lipót, Kiss József, Markó Gusztáv, Podolay János, Tót Henrik. Az 1895-ben megállapított országos úthálózat, már a magyar közlekedési érdekeket szolgálta. A hálózat kiépítésének és fenntartásának költségfedezetét a törvény az útadó, a közúti vámjövedelmek, hozzájárulások és a községi közmunka formájában biztosította és létrehozta a törvényhatósági útalapokat. Tolna megyében 91,2 km állami, 347 km törvényhatósági és vasúti, 360 km vicinális és közel 1200 km községi közdűlő út képezte a törvény 25