Kerekes Imre: A Szabolcs-Szatmár megyei közutak története (Nyíregyháza, 1982)

8. Utak mentén

8. Utak mentén 8.1. Fásítások Az állami közutak fásítása ,,1897. évben indult meg olyan tökéletes rendszerességgel és eredménnyel, amire országos vonatkozásban azóta is alig van példa" (129). A megyei utak melletti faültetésnek ekkor már több, mint negyedszázados múltja volt. A m. kir. Helytartótanács 58719/1863. sz. rendelete az utak melletti fasorok ültetéséről, megóvásáról, gyarapításáról és pótlásáról intézkedett, és községi csemetekertek létesítését, továbbá évenként a fasor állományról statisztika felterjesztését rendelte el. Az évről évre pontosan megküldött kimutatások igen szép eredményeket mutatnak, példa erre a rendelet keltét követő év, 1864 decemberében készített jelentés, melynek adatai a 14. sz. kimutatásban láthatók (130). 14. sz. kimutatás A Szabolcs vármegyei utak melletti fasorok 1864. évi összesített adatai községek száma: 149 faiskolák száma: 115 faiskolákban levő gyümölcsfák száma: 4541 db. faiskolákban levő nem gyümölcs, de utak mellé való: 169 868 db. utak mellé már kiültetett fák száma: 103 320 db. utak mellé kiültetésre alkalmas csemeték száma: 66 548 db. Leggyakrabban az akác-, nyár- és fűzfák, gyümölcsökből az alma-, körte-, cseresznye-, meggy-, szilva-, nyári- és őszíbarackfák kerülnek az utak mellé. A fákat elég sűrűn ültették, és 50 év múlva a fasorok ritkításáról kellett gondoskodni. Szatmár-Bereg megyében is szorgalmasan fásítottak azzal a különbséggel, hogy itt gyümölcsfák ültetésére csak az első világháború után került sor. Kivételt képez a Tiszakóród, Tiszacséese, Milota környékén őshonos dió, mely „milotai dió" névvel ma is alapja a nemesítéseknek. Az 1930as években Szatmárban megjelent egy — az utak mentén ritkán látható — fafajta: a platán. A gyümölcsfák kezelésére, főként permetezésére együttest képeztek ki, de a gyümölcsösök ápolása nehézkes volt, sok gondot okozott és baleseti veszélyt jelentett. A felszabadulás után a nagy részben megsemmisült felszerelést pótolni jó ideig nem lehetett, a fák gondozatlanok maradtak és a gyümölcsfák betegségeinek országútjává váltak, ezért sok fasort ki kellett irtani. Az útfenntartás rendezése az út menti fák kezelését is magával hozta. A felszabadulás után — mint már említettük — országunkban elsőként létesült szakszerűen megtervezett és gondosan kivitelezett táj fásítás a nyíregyháza—beregsurányi úton. A terveket az UVATERV készítette, hasonlóképpen 1971-ben a 4. sz. út Kisvárda—Záhony és 1972-ben a Győrtelek—Tiszabecs községek közötti útszakaszok fásítási tervét is. A nyíri dombokon haladó útvonalak kis bevágásaiban jelentkező hófúvások elleni védekezésül hófogó erdősávokat telepítettek, a 'főutakon 11,3 km, az alsóbbrendű hálózaton 9,5 km, összesen 20,8 km hosszúságban (131). Az országosan végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a jól telepített erdősávok az utat nemcsak a forgalmat bénító hólerakódásoktól védik, hanem egyéb előnnyel is rendelkeznek. „A kellő szélességű (10—12 m) hólerakó sáv esetében, ahol alacsony növésű mezőgazdasági kultúrnövényt termesztenek ... illetve kaszálással tisztán tartják, ott az ún. „közlekedési vadveszély" is minimális. Ez abból ered, hogy a rohanó, vagy vonuló vad az erdősávban megáll, óvatosan átmegy a sávon és soha nem rohan az úttestre" (132). Nagy szerepe van az erdősávoknak a gépjárművek égéstermékeinek kiszűrésében, vagyis a közutak környezetvédelmében is. Szükséges lenne megyénkben is fokozni az útvédő erdő41