Kerekes Imre: A Szabolcs-Szatmár megyei közutak története (Nyíregyháza, 1982)

2. A közúti hálózat fejlődése

szaladj oda" beosztásban. Fizetése a legkisebb bér volt: havi egymillió korona. Ez az összeg később, 1927-ben, az új pénz bejövetelekor 80 pengőnek felelt meg. A szükségmunkaként kijelölt útépítések már 1920-ban megkezdődtek. A szatmár-beregi részeken, a fentebb vázolt helyzet következtében, annyian jelentkeztek munkára, hogy a hatóságoknak kellett kiválogatni azokat, akiket szociális helyzetük következtében keresethez kellett juttatni. Szabolcsban más volt a helyzet. Kezdetben a lakosság nem szívesen dolgozott ínségmunkákon. A nyíregyházi Államépítészeti Hivatal 1920. június hónapról készített jelentése arról számol be, hogy „a munkakerülés általános . .. alig lehet kézi munkást kapni. Szekeres munkást néhol csak hatósági úton lehet szerezni, ... a munkanélküliség enyhítésére megindult munkáknál nemcsak más helyről kell kézi munkást fogadni, hanem iparvágányokat lefektetni és úgy szállítani, mert különben be kellene az építkezéseket szüntetni" (35). Ez az idegenkedés nem tartott sokáig és pár év múlva az országos kiértékelés azt mutatta, hogy „1921—24. években útépítés terén Szabolcs megye haladt az élen, ahol . . . a közönség áldozatkészsége és a vármegye vezetőinek alkotókészsége — tette lehetővé az igen nehéz körülmények között is az egészen szép eredmény elérését." A később, 1927—28. évek összesítésénél is, a legkimagaslóbb útépítési eredményeket elért megyék között Szabolcs—Ung megye is szerepel (36). A 2. sz. kimutatásból kiolvasható, hogy 1928. évben a szabolcsi kiépített utak hossza 998 km volt, s ebből 460,9 km, vagyis majdnem a fele 1918—1928. években épült. Ebben az időben Szatmár—Ugocsa—Bereg vm.-ben a kiépített úthálózat 427 km, melyből 157,8 km, tehát több, mint 1/3-a ugyancsak a fenti idő alatt épült. A szatmáriak erőfeszítése is méltánylandó, mert tudjuk, hogy a világtól elzárt kis megyében vasútvonalak hiányában az útépítési anyagok szállítása nagy gondot jelentett. Ennek az időszaknak útépítés terén leg2. sz. kimutatás. Kiépített utak az 1918—1928. években kiépített utak hossza (km.) Szabolcs—Ung Szatmár—• Ugocsa—Bereg év megyékben 1918 537,1 269,2 1928 998,— 427,— 1918—28. között épült 460,9 157,8 eredményesebb éve 1928 volt, amikor Szabolcsban 137 km, Szatmárban 30 km utat építettek, de ez év zártával az útépítések szinte máról holnapra leálltak. Az európai gazdasági válság hazánkat is nagymértékben sújtotta. Legfőbb kiviteli cikkünket, a mezőgazdasági termékeket korábbi vásárlóinknál nem tudtuk értékesíteni, s a kormányzat minden eladásra kerülő búza mázsájához segélyt adott (bolettás búza), hogy a termelők csődbe ne kerüljenek. A válság következtében 1929. évben sem Szabolcs, sem Szatmár megyében nem volt számottevő útépítés. 1930. évtől 1933. évig bezárólag évről évre lassú növekedés mutatkozik a megépült utak hosszában mindkét megye területén. Nagyrészt törvényhatósági és vicinális, kisebb mennyiségben vasúti hozzájáró utak épülnek. Állami út nem épült és a meglevő utak közül sem államosítottak egyet sem. 1934-ben ismét hullámvölgy következik az útépítések mennyiségében, amelynek mélypontja 1936-ban majdnem nullára csökken. 1937. évben azonban az egész országban sokfajta építkezés indul meg, köztük megyénk területén is hirtelen lendületet kapnak az útépítések. A két világháború között az 1928—1937. évek határolják azt az időszakot, mely az ország gazdasági helyzetétől függően az útépítések mennyiségének hullámzását is mutatja. Ezekben az években Szabolcs—Ung megyében 106 km, Szatmár—Ugocsa—Bereg megyében 127 km, együttesen 233 km új út épült. A két megye kiépített útjainak hossza 1937. évben 1104+554=1658 km, melynek mintegy 14%-a épült ki ebben az időszakban. Az 1938—1940. évek politikai változásai az úthálózatok egy részére is erősen kihatottak. Szabolcs megye területén nem sok változás történt, de Szatmár-Beregből már 1938~ba.n levált a vásárosnaményi járás, amelyet Bereg megyébe illesztettek be, 1940-ben pedig a háború előtti Szatmár megyének lett része a visszamaradt kis Szatmár megye területe is. A Felvidéken átvett úthálózatban „a fő közlekedési közutak általában jó állapotban voltak ... a bekötő utak általában rosszabb állapotban voltak, mint a magyarországi bekötő utak. Az erdélyi terület úthálózata a teljes elhanyagoltság képét mutatta" (37). Utak helyreállítását, új utak építését főként ezeken a területeken végezték, melyekhez az ország minden részéből, de különösen a peremmegyékből csoportosítottak át útépítő gépeket, eszközöket, műszaki és fizikai munkaerőt. Ilyen megyék voltak Szatmár— Ugocsa—-Bereg és Szabolcs—Ung megye is. Épültek utak a mai megye területén is, de ezek többsége a honvédségi felvonulásokra kijelölt útvonal volt, melyek „tiszántúli ösz14