Mészáros János: Pest megyei utak (Budapest, 1979)

sakor az útügyi igazgatás a Közmunka és Közlekedésügyi miniszter hatáskörébe került. A miniszter 1868. évben 46 államépítészeti hivatalt szervezett - közöttük a Budapesti Államépítészeti Hivatalt is - és ezek fölött 5 középítészeti felügyelőt nevezett ki. A vármegyék műszaki szolgálatának ellátására vármegyei közigazgatás keretében megyei mérnöki hivatalokat szerveztek. A közúti szolgálat ellátása A közúti szolgálat ellátásában fontos munkakört töltöttek be az útmesterek. Ebben az időben az útmesteri kar legnagyobb része igazolványos katona altisztekből került ki. Ugyanis 1873. II. t. c. 4. §-a értelmében az összes útmesteri állást és törvényhatósági állások fele részét igazolványos altisztekkel kellett betölteni. Ezek nem rendelkeztek a szolgálatuk ellátásához szükséges szakismeretekkel, így azokat az útmesteri gyakorlatuk közben kellett megszerezniök és a megállapított szolgálati idő eltelte után az útmesteri vizsgát az útmesteri vizsgabizottság előtt kellett letenniök. Az így szerzett ismeretek általában nem elégítették ki a szolgálat ellátásához fűződő igényeket, a század első éveiben 10 körzeti terület székhelyén útmesteri iskolákat állítottak fel az államépítészeti hivatali főnökök irányítása és a hivatalba beosztott mérnökök oktatási működése mellett. Ilyen iskola működött Budapesten is az Államépítészeti Hivatal főnökének irányítása mellett. 1875. évben a Budapesti Államépítészeti Hivatal vezető személyzete az alábbi volt: Vezető hiv. főnök: Forgács József főmérnök Beosztottak: Jenéi Károly mérnök Favázy József mérnök Zsigmondy Gusztáv mérnök Ney Béla mérnök Bretschka Adolf mérnök Walla Ede mérnök Reischl Károly mérnök Feiglstock Gyula mérnök Rónay Alajos mérnök Stroyal Adolf s. mérnök 1875. évben tértek át a közutak hosszának mérföldekben kifejezett méréséről a kilométer számításra. Az úthálózat 1867—1890. évekre terjedő időszakban nagymérvű fejlődést mutat. Ez a fejlődés a megyei úthálózatra is vonatkozik. A közúti szolgálat rendszeres ellátása érdekében a Közmunka és Közlekedésügyi Miniszter 1887. márc. 23-án 3204. KKM szám alatt kiadta az államépítészeti hivatalok szolgálatára és hatáskörére vonatkozó utasítást^ amit 1893. szept. 1. napján az 58316 KM sz. rendeletével módosított és kiegészített. Ugyancsak 1887. márc. 23-án 1131. KKM sz. rendelettel a közúti kerületi felügyelők, a 47713. KKM sz. utasítással az állami útmesterek, az 1886. okt. 25-én 8267 KKM sz. utasítással az állami útkaparók szolgálatát szabályozta. Ettől az időtől számítható, hogy a közutak építését és fenntartását arra hivatott, megfelelő utasításokkal ellátott önálló szerv végzi, melynek mind a felügyeleti hatósága, mind a munkát végző személyzete utasítások birtokában végezheti feladatait. Az államépítészeti hivatalok szolgálatára vonatkozó általános és műszaki utasításokat (1887-ben kiadott utasítás átdolgozása) a miniszter 1912. évben 44327/ 1912. Közi. Min. szám alatt adta ki. Mindkét szabályzat alapos munka volt, több vonatkozásban pótolta azokat a hiányokat, melyeket a közúti törvény végrehajtási utasítása nem rendezett. A hibája az volt, hogy nem hirdették ki és így jogszabály erejével nem birt. A közúti törvény A közutakról és vámokról szóló 1890.

1. te. volt hivatott az előző korszaki hiányok kiküszöbölésére. E törvény 1890. május 15. nappal lépett életbe a 21802/ 1890. KM rendelettel. A törvény az állami, megyei (törvényhatósági), községi közlekedési (vicinális) utakon kívül még két osztályt, a vasúti állomásokhoz vezető utak és egyesek, társaságok vagy szövetkezetek által közforgalom céljaira létesített közutak osztályát állapította meg. A törvény a közutak területével kapcsolatosan felmerült vitás kérdések eldöntésének megkönnyítése céljából elrendelte még a közúti telekkönyveknek az ún. törzskönyveknek készítését is. Már az I. világháború előtt az állami közútjaink nagyobb részének törzskönyve elkészült. A két világháború között a törzskönyvek készítése szűkebb keretek között folyt. A

II. világháborúban a törzskönyvek legnagyobb része elpusztult — Pest-Pilis-Solt—Kiskun vármegye közútjairól készült törzskönyvek nagy része hiányosan megtalálható a Budapesti Közúti Igazgatóság tervtárában, sőt néhány példány a kiskőrösi Közúti Múzeumban is — de a megmaradottak sem hasznáhatók, mert az útpadkán a föld alá helyezett alappontok a többszöri át szelvényezés folytán ma már nem találhatók meg. A közúti törvény életbelépése után az útalap legnagyobb bevételi forrása az útadó volt. Annak ellenére, hogy a közúti törvény intézményesen nem gondoskodott az úthálózat fejlesztéséről, ill. a fejlesztéshez szükséges erőforrásokat kellő mértékben nem biztosította, mégis említésre mátó eredményekről és kezdeményezésekről lehet beszámolni. Ilyen az 47