Szvircsek Ferenc: Nógrád megye közútjainak története. (Salgótarján, 1980)
Kihagyták a sztregova—kürtösi, abelovai—turopolyai utat, ezeket törölték a megyei úthálózatból, vicinális útcsoportba sorolták, de úgy, hogy a nagy forgalmú vicinális utakat segélyezni fogják. A nagyobb hidakkal együtt 594 000 forintra lett volna szüksége a megyének, ebből csak 124 000 forint volt fedezve. A hiányzó 470 000 forintot kölcsönből kívánták beszerezni. A hadászati út (Budapest—Aszód—Pásztó—Fülek—Rimaszombat) 57,39 km hoszszából még 9,45 km volt kiépítetlen. Az eddig kiépített 47,94 km szakaszból csak 5,66 km kiépítéséhez járult némi segéllyel az állam, míg 42,28 km szakaszt a törvényhatóság saját erejéből épített ki. 1896-ra a losonc—zólyomi utat —, amely állami út volt — visszaadták a törvényhatóságnak anélkül, hogy ennek fenntartásához az állam hozzájárult volna. A vicinális utak helyzetéről álljon itt egy tudósítás a helyi sajtóból, „Viczinális nyomorúság" címen: „No, de hát mi sem dicsekedhetünk azzal, mintha az éltet adó nap reánk lövelné áldását hozó sugarait. Elzárva a világtól, kitaszítva a társadalomból gubbasztunk mi is itthon. Nem mehetünk sehová, nélkülöznünk kell mindent — miért? •—, mert olyan sártenger üdvözöl vagy 3—4 kilométernyi úton, amilyenről Török Zoltán alispán úrnak fogalma sem lehet. Tessék csak kérem megnézni a Romhány és vidéke utait mostan, s lesz a tek. Szerkesztő úrnak fogalma Nansen útjaink akadályairól! — sáros kiadásban. Se sáncz, se árok, sehol! A víz mindenütt az utakon áll — különösen Romhány és Nándor között •—• úgy, hogy üres kocsival hat ökörnek is kell megbirkóznia. Nagyon kíváncsi vagyok, hová megy az a rengeteg pénz, amit vidékünk lakossága mindennemű utakra fizet? Hová fordíttatik a viczinális útadó, mikor az utakat még csak ki sem árkolják?. . . Hová jutunk alispán úr, ha ön még tovább uralkodik vármegyénkben? Nem elég nekünk az Isten csapása, hanem még az ön közönyét is minduntalan érezzük, s emiatt szenvednünk kell? Több éve annak, hogy egy megyei útvonal szükséges volta bebizonyult. . . Ujabban megint meg lett pendítve az ügy, csakhogy az út iránya meg lett változtatva, még pedig eképpen: Bánk— Romhány—Szécsényke—Kövesd. Rossz nyelvek azt mesélik, hogy ez azért van így kiegyenesítve — köztünk maradva kiferdítve —•, hogy egy romhányi nagy úr könnyebben, illetve jó úton ellátogathasson néha-néha Vanyarcra vejéhez. . ." Nógrád megyében ekkor az állami közutak hossza 112.729 km, a törvényhatósági közutak hossza 469,64 km, ebből levonva az elhagyhatónak ítélt utakat, maradt 436,08 km. A hadászati utakat levonva (melynek hossza 122 km) marad 338 km. Ennek kiépítését a törvényhatóság már saját erejéből elvégezheti, sőt fenntarthatja. 23 A századforduló után a Kereskedelemügyi Minisztérium (84836,/H—902. sz.) rendelete sürgette az útépítési szakemberek képzésének fejlesztését. Az ok az volt, hogy a kisebb műszaki képzettséget igénylő út- és hídépítési munkákat képzett segédszemélyzettel szerették volna elvégeztetni. Ezt a személyzetet a „szakértő vezetés" nélkül álló községi közlekedési (vicinális) és községi közdűlő közutak építésénél és fenntartásánál akarták foglalkoztatni. Az útmesteri iskolát a törvényhatóság székhelyén (Balassagyarmat) kívánták felállítani. Ebben az időszakban 7 útibiztos volt a megyében, a tanfolyam költségeire összesen 420 koronát szavaztak meg, ellátási pótlék 270 korona volt személyenként a régi 200 korona helyett. 44
