Szvircsek Ferenc: Nógrád megye közútjainak története. (Salgótarján, 1980)

deletek biztosították azok fenntartását. Az 1597: XLV. te. többek között kimondta, hogy az ispánok és alispánok a királyi és közutakat (viae regiae ac publicae) minden megyében tartoznak a törvényes mértékig és nagyságban kiszélesíteni. Az 1599: XXX. te. — az utak kijavítását rendelte el. A XVIÍI. század közepére Nógrád megye gazdaságilag visszaesett. A török hódoltság idején területét megosztotta a magyar—török front, a várszervezet védte a mögöttes bányavárosokat. A kurucidők után is mint hadvonulási terület nagy terheket viselt. Az elpusztult és elmenekült lakosságot telepítésekkel kellett pótolni. Nem volt bánya és város, nem volt piac se, az oppidumok csak ezután kezdtek fejlődni. 1737-ben a ,,Gravamina Comitatus Neogradiensis" a megye állapotát tükrözte, amikor a közterhek csökkentésének okaként azt hozta fel, hogy Nógrádban nincsen város, sem ismert mezőváros, se piac, se más hely, ahol vásárt lehetne tartani. Csupán katonai transverzális utak szelik át a megyét, akár Kassa, akár Erdély vagy Temesvár, akár Belgrád felé vonul a had, Nógrádot mindig érintik. A fuvar, élelemadás a föld népétől származott mindig. Az utak nagyon rosszak voltak, ezért 1766-ban a főispán (Grassalkovich Antal) már nem hagyhatta szó nélkül a losonci útnak, főképp a városi hídnak romlott állapotát. Azt is jól tudta, hogy nem várható útrendezés, amíg rendes megyei mérnök nincsen, de addig is kinevezte Ballá Antalt ,,Insinér Tisztnek" évi 200 forintos fizetéssel. (A főispán honoráriuma 1500 forint, az első alispáné 600, a másodalispáné, aki mint az adminisztráció feje szerepelt 250 forint volt.) A mérnök kezelte az útmunkások napszámának bérét is, mivel „Ballá Uram gazdag ember", tehát alkalmas a pénzkezelésre, s a főispán reméli, hogy a „megye minden serénységgel effectuálni fogja" a közjót célzó rendelkezéseit. Amikor 1723-ban felállították a helytartó tanácsot, a műszaki bizottmányának feladatává tették az utak építését és fenntartását is. A„systematica commissió" — rendszeres bizottság — az utak építésére és fenntartására igyekezett fedezetet biztosítani. Javasolta többek között a „fundus publicus" — közpénztár — felállítását. De rendszeres útépítések nyomaira a XVIII. század végéig hazánkban nem bukkanunk. A megyei utak építéséről szórványos dokumentumok akadnak a Nógrád megyei levéltárban, melyek pl. a rárósi -út megjavítására vonatkoznak. A rendszeres „vonalazott utak" építését 1781—1790-ben kezdték meg hazánkban. Az 1791-es országgyűlés reformtörekvései között már megtaláljuk a közutak létesítésének fontosságát, ugyanis az úthálózat terveinek kidolgozását egy bizottságra bízták. De a kormányszervek és a megye is lassan mozgott, s ezért jogosan tükrözte 1770-ben egy országszerte használt híres tankönyve Losontzi Istvánnak azt a tényt, hogy „Nógrád vármegyében kell járni nagy sáron.. ."

:i Megyénk lakosságának életét a XIX. század elején a mezőgazdasági termékek értékesítési lehetőségei befolyásolták és szoros összefüggésben álltak az időjárási viszonyokkal. Az aszályos évek csapást jelentettek, mert a nehezen fuvarozható gabonaszállítmányok a sáros utak miatt nem jutottak el a szükséget szenvedő területekre. A XVIII. század végén készült II. József-féle országleírás a megye közlekedésföldrajzi képének megrajzolását teszi lehetővé, amikor a katonai térképezési munka kapcsán fontosnak tartott katonai és gaz9