Török Tibor: Mérföldkő. Harmincöt éve a Vas megyei utakért. (Szombathely, 2002)
Fejlesztések
FEJLESZTÉSEK Forgalomcsillapító szakasz Bükön határátkelésre várakozó járművek a településen torlódtak fel. A főutat a kht. a lehetőségeihez mérten több szakaszon korszerűsítette: azaz szélesítette a főutat Az átalakított szentgotthárdifőtér - a kettős körforgalmú csomópont és az emlékkő és megerősítette a külsőségi szakaszok burkolatát Körmend és Rábafüzes között. Bár nem a 8-ashoz, de mindenképpen a térségi beruházásokhoz tartozik a szentgotthárdi kettős körforgalom, amely három alsóbbrendű út találkozásánál alakítottak ki. A helyi önkormányzat a teljes korszerűsítés költségeinek a felét állta. Osztrák-magyar együttműködés 1995 és 1998 között a magyar-osztrák PHARE CBC határmenti együttműködési program keretében a kht. több pályázatot nyújtott be a határmenti térség úthálózatának fejlesztésére. Az Európai unió által jóváhagyott támogatás felhasználását 1997-ben kezdte meg a cég: 1997-ben ebből a forrásból korszerűsítették a bozsoki határátkelőhöz vezető utat. A következő esztendőben ismét egy határállomás felvezető útját fejlesztették Szentpéterfán. Ugyanezen program keretében az egykori vasfüggöny mentén vezető kerékpárút épült a meglévő utak felhasználásával, korszerűsítésével Kőszeg és Szentpéterfa között. A turisztikai látványosságot az egész szakaszon táblák jelzik.