Kálmán István: Utak Heves megye (Miskolc, 1988)

A közutak a társadalmi léttel együtt keletkeztek. Az őskori néptörzsek vándorlásaik során csakhamar megszokták a legkényelmesebb, legbiztonságosabb irányok követését. Az őskor karavánjai gyakran óriási távolságokat jártak be, és teljesen meghatározott forgalmi irányokat állapítottak meg. A római birodalom jelentős úthálózatot épített hazánkban, különösen az ország dunántúli és erdélyi részein. A római birodalom bukása után a népvándorláskori népek a közlekedési kérdésekre nem fordítottak figyelmet, a közlekedésre a fenntartás hiányossága miatt már alkalmatlanná vált utakat a lakosság elhagyta, s visszatért a terepen való közlekedésre. Honfoglaláskor a római utak egyes fennmaradó szakaszait használta a magyarság, s a magyar állami élet e korában elsősorban katonai szempontokból új utakat is építettek. Ezeket a hadi utakat a békés forgalom is használhatta. Kálmán király közutat is építtetett (magna via Colomani regis), melyet még a XIII. században is használtak. A közforgalom érdekében egyedi intézkedések és törvények is születtek. A XII. század második felében fellendülő gazdasági élet sok új telepet, községet hívott életre, ami természetszerűleg az úthálózat bővüléséhez vezetett. Lényeges momentumként említendő, hogy az Árpádházi királyok korától az utak a vármegyék kezelésében voltak, ami az országos fejlesztés egyik akadálya lett. A XIV—XV. században a kereskedelem fejlődésével az egész országra kiterjedő úthálózat alakult ki, a vidéki központok között közvetlen útkapcsolatokat is létesítettek. Ez a hálózat főbb vonalaiban ma is azonos maradt. Magyarországon keresztül a szomszédos államokba több útvonal vezetett. A középkori magyar utaknak burkolata nem volt. Járófelületük helyi anyagból készült, így azok használhatósága az időjárástól és a helyi talaj minőségétől függött. Heves megye jelenlegi területén a római korban utak nem épültek, a vásározók és kereskedők karavánjai maguk keresték a céljuk felé vezető legrövidebb és legmegfelelőbb útvonalakat. A megyei úthálózatról csak a XIV. század elejéről van tudomásunk. Az egész országra kiterjedő úthálózat részeként már ismert a Budáról leginkább a kassai főúton Egeren át az Alföld peremén a felvidéki módos városokba vezető út. A felvidéki polgárvárosokon át ezen az úton jutottak el a vándor kalmárok Lengyelországba(l. sz. melléklet). A Lengyelország és Magyarország közötti nemzetközi forgalom zöme Kassán keresztül bonyolódott le. Heves megye már a középkorban is szerencsésen egyesítette magában az erdős hegyvidék, a bortermelő dombvidék és a gabonatermesztésre és a külterjes állattenyésztésre is kiválóan alkalmas alföldi síkság egymást kiegészítő tájeíemeit. A honfoglalás során az Aba és örösúr nemzetség szállta meg. Az Aba nemzetség szállásterületei a Mátraalján és a Tiszamentén terültek el. Az Aba nemzetség ágai Heves megye területéről telepítették be Abaúj megyét, ezért gyakori a hasonló helynév a két megye között (Bakta, Detk, Encs, Fügéd, Halmaj, Méra, Szikszó stb.). A másik nagy birtoktest az egri püspökségé volt. A püspökség régi birtokjogait megerősítő 1261. évi oklevél szerint az egri egyházmegye a „szent királyok" adománya folytán kapta birtokait. A püspöké volt az egri völgy fölfelé a béli nemesek földjéig, lefelé a Tiszáig. A királynak is voltak itt birtokai, melyek központja a hevesi vár volt. A XII. század közepén betelepülő vallonok és latinusok a Bükk és a Mátra lábainál felvirágoztatják a szőlőtermelést. A megye neve a XV. század elején még Hevesújvármegye, a XV. század közepétől Heves vármegye. Területe jóval nagyobb volt a mainál: északon Gömörig terjedt, nyugaton a Zagyva volt a természetes határ, délen majdnem Szolnok városáig nyúlt le, beékelődvén a jász területre, keleten Borsodtól az Eger vize választotta el. Ekkor mintegy 160 falu tartozott a megyéhez. A belső és átmenő forgalom létét bizonyítják az útés hídvám szedésre jogosító vámhelyek: Adács, Atkár, Dorogháza, Kompolt, Maklár, Nagyberek, Poroszló, Sirok, Szarvaskő, a szihalmi Sósrév,Tar és Vámosgyörk. A tiszai révhelyek: Abád, Poroszló és Tiszaörvény. A mohácsi csatavesztés után állandósuló hadjáratok, a zsoldoshadsereg élelmiszerrel való ellátási igénye, a bécsi gabona-és marhapiac Heves megye néhány nagybirtokán elindította a saját kezelésű mezőgazdasági termelőüzemek - a majorok — működését. A jobb ágy robotban kiemelkedő szerep jut a fuvarrobotnak. A terményjáradékokat, a dézsmát fuvarozták az urasági udvarba, vagy a piacra, vágták és szállították a várak, kastélyok, kúriák, urasági malmok, halastavak karbantartásához szükséges épületfát, követ, tűzifát. A falvak elöljárósága és bírája igazgatási feladatai közé tartozott többek között a határjeleknek, az utaknak és a hidaknak a gondozása is. A XVI. század közepén Heves vármegye magába foglalta a korán hódoltsággá lett Külső-Szolnok vármegyének adminisztrációját is, mivel annak már sem alispánja, sem szolgabírói nem voltak. A 15 éves háború küzdelmei, vérengzései 1596 után is pusztították a megye népét és létesítményeit. 1599ben a Buda alól elvonuló tatárkán és Ibrahim nagyvezér hordái Fülektől a Tiszáig szinte minden mátrai falut elpusztítottak, lakosságát elhurcolták. 1683 tavaszán a Bécs ellen vonuló török-tatár hadak pusztították tovább Heves megyét. A török belső szállító útvonalait a hódolt jobbágysággal tartja fenn. A hódoltság jobbágyai — ráják — adójukat nem személyenként, hanem az egész falura egyösszegben kivetve fizették. A ráják robotként favágást, kőfejtést és útcsinálást végeztek. 1687 végén szabadult fel Eger vára és a megye a török iga alól. Megkezdődött a falvak újranépesülése. Az újratelepülések folyamatát a Rákóczi szabadságharc