Utak Hajdú-Bihar megyében (Debrecen, 1998)

A Sárrét

A SÁRRÉT ebből az útból 4/a. sz. püspökladány-biharkeresztes-kolozs­vári út. Végül 1965-ben az 567.989/1965 KPM sz. rendelettel lesz az útból 42. sz. püspökladány—biharkeresztesi elsőrendű főút. Az 1965 utáni öt évben Püspökladány és Báránd közötti 7,0 km hosszon kiszélesítik a pályaburkolatot 7,0 m-re, és a teljes pályaszélességre hengereltaszfalt-erősítést terítenek, két réteg­ben. 1973-ban, a budapest-záhonyi főút korszerűsítése során a megépült közúti felüljáró előtt épül a ladány-biharkeresztesi útnak új kiágazása a 4. sz. főútból, s ezzel együtt ennek, a most már 42. sz. főútnak megépül a püspökladányi korszerű átkelé­si szakasza is. 1973-ig az útvonalon egészen Újfaluig elkészül a szélesítés és hengerelt aszfalterősítés, ami az 1975-ös évek után tovább folytatódik egészen az országhatárig. 1993-ban Berettyó­újfalunál a nagy balesetveszélyt jelentő két főútnak, a püs­pökladány-biharkeresztesi és a debrecen-szegedi útnak a ke­resztezésében, Berettyóújfalunál körforgalmú csomópont épült. 1996-ban Berettyóújfalu és az országhatár között több rövid szakaszon, összesen csaknem 12 km hosszban erősítik a bur­kolatot hengerelt aszfalttal. Végül 1998-ban további 12 km-en történik rehabilitáció. A Sárrét szélében, tulajdonképpen a Kis- és Nagy-Sárrét ha­tárvonalán húzódik a Debrecen-Berettyóújfalu-Békéscsa­ba-Szeged közötti útvonal. Éppen a Sárrét mocsarainak kö­szönhetően, ez az út az évszázadok alatt több szakaszból ala­kult ki. A legkorábbi szakasza volt a már említett „Rophoin­Keletifőcsatoma-híd a dehrecen-bihartonlai úton 71 Üzemanyagtöltő állomás a 42. sz. főúton Berettyóújfalunál útja", amely Debrecenből vezetett Rophoin bárónak, a debre­ceni hűbérúrnak Gáborjánt és Péterszeget is magában foglaló kiterjedt birtokaira. A későbbi századokban is szó esik erről az útról, amely most már Újfaluig vezet, és amely az idők folya­mán hellyel-közzel kavicsolva is lesz. A XIX. században ez az útvonal már fontos postaút, ámbár ekkor a Debrecen és Várad közötti kapcsolatot nem ez az út, hanem a Debrecen-Pocsaj­Bihar-Nagyvárad útvonal biztosítja. Az 1870-es években már ez az Újfalun átmenő nyom van Nagyváradra vezető útként említve. Sőt 1874-ben Újfalu elöljárósága vámsorompót állít fel a helység északi határán, „rendszeres vámszedés céljából".

Next

/
Oldalképek
Tartalom