Utak Hajdú-Bihar megyében (Debrecen, 1998)

A Tiszántúl tájegységei

A TISZÁNTÚL TÁJEGYSÉGEI lefolyású területen tőzeges, mocsaras süllyedek területeket képeztek, a Nag}>- és Kis-Sárrétet". Debrecen maga ugyan, az előbbiek szerint, a Hajdúhátság területének csücskébe esik, ám a várost nyugatról a Tócó folyása zárja le. Ez a folyó, amely ma már csak egy sekély vizű patak, egykor valahol Józsa és Bodaszőlő között eredt. A folyás oly bővizű volt, hogy éppen Debrecen magasságában, egészen le Szepes tájékáig, tavakat képezett, mocsaras, nádas szegélyekkel. Még vízimalmok is működtek rajta, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy malomgátakkal duzzasztották fel vizét. Éppen ez okozta azután azt az egyedülálló esetet, hogy a XIX. sz. elején egy ilyen, rosszul megépített gát miatt árvíz fenyegette Debrecen városát. A múlt századbeli vízrendezések azonban megpecsételték a Tócó sorsát is: ártalmatlan patakocskává silányult. Nádudvarnak nagyobb szerencséje volt: az ott is tekergő' „Kösüly" folyását a közelben ugyancsak kígyózó Hortobággyal együtt korán szabályozták. Hajdúszoboszlón a nagy esőzések miatt 1915-ben bekövetkezett Kösely-áradás nyomán fogtak csak hozzá 1918-ban a szabályozási munkákhoz. Mielőtt az egyes tájegységek útvonalainak kialakításáról szólnánk, térjünk vissza néhány szó erejéig a Tiszántúl északi részének vízrendezés előtti állapotaira. Zoltai Lajos erről így ír: „A nyikorgó, vasalattan kerekét (a XVIII. században) kerékagyig elnyelő sáros és barátságtalan országutak (...) s a levélpostát hurcoló mészáros legények (...) a nyolc ökörtől vontatott, félarasznyi barázdákat karcoló faekék (...) a posvány, hasznavehetetlen mocsarak jelentették a Hajdú megye mai területét". A falvakat közrezáró mocsarak védelmet is jelentettek azok számára, és sok falu ennek köszönhette fennmaradását vagy újjáéledését. Ugyanakkor a mocsarak jelenléte azt is jelentette, hogy „a regionális utak csak a mocsarak szélén, a kiemelkedő hátakon" alakulhattak ki. A Sárrét esetében elsősorban az Erdélyt a Tiszántúllal, a „Partium"-mú összekötő utak. Jegyezzük meg azt is, hogy a hortobágyi kőhíd magassága is mutatja, hogy milyen vízmagassággal kellett számolni akkor. Sőt a hídépítés történetéből tudjuk, hogy építés közben, az 1830-as jelentős vízmagasságot produkáló árvíz alkalmával felmerül a hídépítők részéről az a javaslat, hogy még magasabbra emeljék a hidat. A királyi kamara azonban - egyébként helyesen - nem járul hozzá. A vízrendezés előtti állapotok illusztrálására ismét csak Fényes Eleket idézzük,,/! Debreczenbe vivő postaút Biharnál eltér fa kolozsvári úttól) és Pocsajon, Hosszúpályin viszen keresztül, de ez nem tsinált út. Egy másik megyén Püspökin, Borson, Ártándon, Mezőkeresztesen, Újfalun, Derecskén, Kis Pircsen keresztül Debreczenbe. Ámbár ez a 7 mérföldnyi (kb. 58 km) út, mindenütt mezőségeken megy, mégis már csak nem egészen kaviccsal van megterítve. Végül Újfalutól kezdve Bárándon által vezet a pesti út, hanem ez csinálatlan." Néhány mocsárbeli falu: Csökmő, melyet mocsár fog csaknem teljesen közre, Kornádi a. „roppant mocsár és láp között" van, Szerepre csak egy keskeny út vezet be a mocsár és láp között. A Nyírségen „a homokdombok közt a víz meggyűlvén, ingoványos tavak képeztettek, melyek nádat, csíkot, kisebb halakat, vízi madarakat bőven szolgáltatnak". Polgár gazdag földjét gyakran rongálja az árvíz. Ladány ugyancsak gazdag földjének jelentős része már a Sárréthez tartozik. Az 28. oldali ábrán feltüntetett tájegységekhez képest az utak kiépítésének tárgyalásánál azt a változtatást alkalmazzuk, hogy a megye nyugati, Tisza menti sávját a Hortobágyhoz tartozónak tekintjük. Másrészt, a Sárrét és a Hajdúhátság területe közé beékelődő területsávot, amely egyrészt Kába—Újfalu, másrészt Hajdúszoboszló-Derecske vonalak között bihari területnek van jelölve, azt a Sárrétnél fogjuk tárgyalni. Továbbá a több tájegységet érintő utakat csak az egyik, a nagyobb úthosszal érintett tájegységnél írjuk le. 50