Győr-Sopron megyei utak története (GYőr, 1987)

Függelék

Az 1813-ik Észt. Böjtmás Hava 9-ik Napján tartatott Kis Gyűlés Az 1814-ik Észt. Sz. Iván Hava 28-ik napján tar­tott Kis Gyűiés 288. Karkoványi Szolga Bíró és Király Ingenieur Urak jelentik, hogy a Csanaki hegy orátúl fogva a Kor­vaczoi ut tsinálásának ideje itt lévén avval a véle­kedéssel volnának, hogy mivel a Korvatzó felé két ut menne, s egyik a mellett, hogy lapányos, és sok helyen keskeny 900 ölni hosszúságú volna, és így a megkívántató Töltést majd tsak nem győzhetetlen munkával kellene készítteni; inkább a másik utat melly Csanaktul a Ménfeői vendég­fogadó mellett, az előbbenivel összve szakakad és már 300 Öllnyire fel lévén töltve, a tsinálandó tsak 430 öli hosszúságú, s dombos is, kellene tsi­náltatni, annyival is inkább, mivel a másik útra nézve az egész kerület nem tenne többet 130 öl­nél. Továbbá azt is jelentik, hogy Méltóságos Udvari Tanátsos Bezerédy Ignátz Úr Residentiális Házát a Ménfeői Kápolna elejbe építteni kíván­ván, a Ház Kőfalának Kerítésében nem tsak a Kápolna, hanem a töltött Útnak is egy kevés ré­sze bé foglaltatnék, s azért könyörög a T. N. Vgyénél, hogy ezen utat Cassalni, s ehelett a Ká­polna háta megett a Hegy felül, mely különben is dombosabb, és útnak alkalmatossabb hely és a kerületre alig foglalná 10 Ölet magában, egy uj Töltést készítetni, ezeknek megvizsgálására ki küldöttséget rendelni méltóztassék. Mind erre, mind a Korontzoi útra nézve a Jelentést tévő Urak a Földmérői Rajzolatot is be nyújtván, meg­téve pedig azon esedezvén, méltóztassék a T. N. V.egye ezközölni, hogy a Pápai Ország ut, Mén­főtől fogva a Sz. Páli Csárdáig a Kisbaráti Legelő Földben található kövétsbül meg hordultassék. Fel vévén mindezen jelentést... a mi a Korontzoi utat illeti, minthogy a N. V.egye két egyébiránt egymáshoz közel lévő utat tsináltathatna, több­nyire pedig szükségesebb volna azt választani, melly dombosabb, s kevesebb munkába kerülne. Szolga Bíró Úr és Ingenieur Urak oda utasítatnak, hogy javalattyuk szerint azon dombosabb helyen az ut tsinálásához hozzá fogjanak; a másik lapá­nyosabb és 900 ölni hosszúságú ut is, úgy mind­azonáltal, hogy reá a Publikumnak gondja ne légyen, tovább is meghagyatván. A mi pedig a Ménfeöi Kápolna elejbe helyeztetendő épületet illeti már eránta a vizsgálás és a Rajzolat is meg­tétetvén és így további vizsgálásra szükség nem lévén, minthogy a Föllebb elöl hozott okokkal a dolog nehézséget nem szenvedne; Ugyan Szolga Bíró is Ingenieur Urak kiküldetnek, hogy a mos­tani ut helett is Javaslatbeli utat meg tsináltassák; ennek végre hajtásáig mindazon mostani ut az alatt meg hagyatván. 820. Király György Földmérő Úr jelenti, hogy a Híd­verő szerszám egészen elromolván á végre vett lé??én a bé nyújtott Conto szerint,.. Az 1814-ik Észt. Sz. Jakab Havának Ilik nap­ján tartat tt Kis Gyűlés 901. Karkoványi Sz. Bíró Úr jelenti, hogy a Koronczói Malomnak vize, á Hídnak Bolth éjtai előtt ször­nyű mély gödröt ásott, ugy hogy a Híd mellyet Fundamentumában ki kotor nem sokára öszve dül, ha idején meg nem orvosoltatik. Az 1814-ik Észt. Sz. Mihály Havának 5 Napján tartatott Kis Gyűlés 1116. Karkoványi Sz. Bíró Úr jeienti, hogy a Moricz­hidai Falunál folyó Marczal árkán épült hosszú Híd annyira elromlott, hogy azon veszedelem nélkül már majd utazni nem is lehet, s szükséges­nek találja, hogy azon híd ujjonnal építtsék fel. Az 1814 Észt. Mindszent Hava 26-án Köz Gyűlés 1394. Karkoványi Sz. Bíró Úr 288/13 ra jelenti, hogy a Koronczói Új Utat elkészítette és az országutat jókarba helyeztette, azonkívül az árkaiba 6090 szál fákat rakatott, az adózó Népnek és Publi­kumnak hasznával a Helységbélíek Hazaék kör­nyékén pedig 11 789 darabból álló fákat ültette tett. Az 1816-ik Észt. Karátson Hava 2 napján Kis Gyűlés 1829. Bezerédy Ignátz Fő Bíró Úr az idei 636. sz. alatt kőit végzés következtében jelenti, hogy mint a Pápai Posta, mint pedig a Sopronba vezető ország utak, még a Hidak is megigazíttattak. A múlt észt.-ben á Moritzhidai Határban a Martzai folyó vizén egy új Híd tsináltatott, melyhez a Fa 3839 Ft-ba, a Tsináltatása pedig 2809 Ft-Kba került, ennek a megyebéli Földmérő Úr által készített Rajzolattya is ez által bé mutatván. 79

Next

/
Oldalképek
Tartalom