Győr-Sopron megyei utak története (GYőr, 1987)
Függelék
8-or A Kajári Bíró, hogy a bútól és gondtul menekedjen, elő vegye minden tehetségét, mert 0 ellene leg több panaszom vagyon, és a homokdombos úttyát jó fekete földdel szélesen és pedig 4 öl kiterjedésben az orra előtt lévő fekete földbül, nem tekintvén á Szemereiknek ellentmondását, meghordassa, attól fogva pedig á lapányos és eres uttyát széles árkoknak elkészíttetésével, olly formán, hogy az Útból semmi el ne vetetődjék, hanem az Ároknak túlsó partyából a gyalogok által a föld az útra hányattassák és a rész szerint a hányt földből, rész szerint az egész Helység ereje által bőven homok oda hordásával keverve emeltessék és javíttassák. 9-hez A Szemereik segítségekre lévén a Pátkai Zsellérekkel az árkokat jó karban helyheztessék, az útnak közepét, szinte mint a többiek fel töltsék, az homokos útra fekete földet, az agyakosabbra pedig homokot bőven hordjanak. Megjegyezni való az is, hogy á hol fák á dombra heányosan ültettettek, az Árkokban á fák gyökeréhez tsatornát kell tsinálni — Úgy szinte á hol a kő hidaknak teteit tégla lopás által megrongálták, úgy bé kell sárral tapasztani, hogy nagyobb kár a reparáció idejéig azokban ne történjen. Még a Földmérő Úr más helyen kövétset nem fog találni, a Szemerei kövéts verembül szükséges hordani. Az is tudtára adatik a Bíróknak, hogy ámbátor az Út a Gazdákra felmérve légyen, azért hogy némelly Gazdák tehetetlenek, azokra kimért út követsezés nélkül nem maradhat, hanem azt is közösien tartoznak megmunkálni és így ha nehézségek vagyon, azt jelentsék az Uraságjognál, hogy más alkalmatosabb gazdárul gondoskodjon. Más különben a terhet ők tartoznak viselni. Nem kötelesség éppen lovakkal munkálódni, ahol ökrök vágynak, azokkal is azt végre hajtani kell, oly valamint más Járásukban, á hol már díszesen az út tsináláshoz hozzá is fogtak. Az fő kötelesség és á kik azt, á mint rendelve vagyon nem tellyesíttik elsőben is olly életetlen rost Bíró ki alatta valóval bírni nem akar, 12 májusban azt az út színén meg vágottatni fog, melly napon okvetlen á visitatio meg fog tartani. Ezen híradást minden Bírónak falán fel függesztve lenni parancsolom. Úgy azt is, hogy a szerént Mindnyáján tudósíttassanak, értvén a Bírákat, Út Pallérokat és községeket. Költ Győrött 15-én Ápr. 1828. esztendőben. Karkovány István főbíró N.B. Tudtukra adom a Járásbelieknek, hogy most jövő SzT. György napon lakásomat változtatván, a Belső városban a Piacz út a Prolaturális Ház mellett lévő kis utzában boldogult Torkos alispán úr Házában lakni fogok." 76