35 Év A Közutak Szolgálatában (Békéscsaba, 2003)
V. 35 év a szakmai munka tükrében
A következő technikai lépcsőfok a számítástechnika megjelenése volt. A '80-as évek második felében a forgalomszabályozási osztály Commodore 64 típusú számítógépet kapott. Itt egyszerre akár több szűrőfeltétel is beállítható volt az adatrendszerezések alkalmával. Az adatokat ekkor már lemezen kaptuk meg kezdetben évente, majd havi rendszerességgel. A PC-k megjelenésével a DOS-os alapú „BALESET", majd Windows-os Win-Bal programmal végezhettük a forgalombiztonsági elemzéseinket. A forgalomszámlálási tevékenység A forgalomszámlálási tevékenység mindig is kiemelt feladat volt a szervezet életében. Viszonylag egységes elveken alapuló forgalmi adatfelvételeket 1927 óta végeznek hazánkban. Az országos közúthálózaton első alkalommal 1955/56-ban került alkalmazásra olyan forgalomszámlálási módszer, amely a közúti forgalom időbeli lefolyásában fennálló törvényszerűségeken alapult. A gyakorlatban bevált és a folyamatosan fejlesztett eljárással 1963-ban, 1970-ben, 1975-ben és 1980-ban tartottak teljes körű forgalomszámlálásokat. E számlálások egyik fő jellemzője volt, hogy az egész országban, egyazon évben történtek a forgalomfelvételek. Ezt követően az országos forgalomszámlások pénzügyi, illetve szervezési szempontok, kötöttségek miatt hároméves rotációs rendszerben kerültek lebonyolításra. 1984-86, majd az 1990-92 közötti forgalomszámlálások során egy-egy évben 6-7 megye úthálózatán történt mellékállomási programmal bővített számlálás. A többi megyében, ezekben az években csupán a nagyságrenddel kisebb figyelemmel kísérési hálózaton végeztek forgalmi felvételeket. Az 1995. évvel kezdődően az országos közúti keresztmetszeti forgalomszámlálás az előző évektől eltérően, úgynevezett "gördülő" rendszerben kerül végrehajtásra. A „gördülő" rendszer bevezetésével ily módon lehetővé vált, hogy a szakma minden évben rendelkezzen szinte az egész országos közúthálózatra vonatkozó forgalmi adatokkal, országos és megyei összesítésekkel. A megyében a forgalomfelvételeket folyamatosan nagyjából hasonló mennyiségű állomáshálózaton végeztük, 111. végeztettük. Ez kb. 280 db számlálási helyszínt jelent. 1994-ig a feladatot teljes egészében saját magunk végeztük el, ezt követően 2002-ig a tényleges végrehajtási feladatrészt úgy a kézi, mint a gépi számlálások tekintetében vállalkozóval végeztettük el. 2003-ban a kézi számlálási feladatot ismét saját embereinkkel végezzük. A KÖZPONTI DISZPÉCSERSZOLGÁLAT. ITT MŰKÖDIK TÖBBEK KÖZÖTT A FORGALMI TÁVFELÜGYELETI RENDSZER IS KERÉKPÁRÚT-ÉPÍTÉSEK Úgy a megyei, mint országos szinten a kerékpáros forgalommal kapcsolatos történések kezdeti időpontja az 1973-as évre tehető. Az azóta eltelt időszak alapvetően három - egymástól jól elhatárolható - szakaszra osztható. 1973-1983 közötti évek Az 1970-es évek legelejétől a forgalomfelvételek alapján kiderült, hogy a kerékpáros közlekedés egyre növekszik, ül. a növekedéssel együtt a baleseti részaránya is jelentősen emelkedett. Ennek hatására 1973-ban megépült a megye első kerékpárútja Békéscsabán, a Bartók Béla út teljes szakaszán 1351 m hosszon. Sajnos 1978-ig sem megyei, sem országos szinten kerékpárút alapvetően nem épült. 1978-tól kezdődően az igazgatóság forgalomtechnikai osztályán a megyei kerékpáros forgalommal foglalkozó részletes mélységű vizsgálatsorozat indult el. Ezen tanulmányok alapján a városi átkelési szakasz útkorszerűsítésével együtt Mezőkovácsházán készült el 1979-ben a 4434. j. út mellett 2820 m hosszon a megye második kerékpárútja, majd 1981-ben került kivitelezésre a kondorosi kerékpárút első üteme. EM I 35 ÉV A SZAKMAI MUNKA TÜKRÉBEN Cfr7 35