35 Év A Közutak Szolgálatában (Békéscsaba, 2003)
III. Szervezeti egységeink
AZ 1975-RE ELKÉSZÜLT ÜZEMMÉRNÖKSÉGI ÉPÜLET Az ezredforduló időszaka ismét új elvárásokat hozott az emberi igények és a technikai fejlődés terén. Az energiatakarékosabb megoldások és a közel 20 éves használat ismét felújítást követelt. A régi lapostető-szigetelések felújítása helyett a Sarkadi, Orosházi Üzemmérnökségek után itt is magas tető készült 2002-ben. Ezzel együtt a szociális és irodaépület teljes nyílászárócserén esett át, és külső hőszigetelést kapott. A dolgozók fürdő- és öltözőhelyisége is a kornak megfelelő lett. Az informatikai berendezések, valamint a volt ebédlő is fel lett újítva. A rekonstrukció második üteme 2003-ban fejeződik be, ahol a vendégszobák és az egyéb kiszolgáló helyek kerülnek átalakításra. Természetesen felújításra szorulnának a műhely- és garázsépületek is. A raktári magas tető, valamint egy nyitott szín körbefalazásán kívül ezeken komoly felújítások hosszú évek óta nem történtek. A jövő évek feladata lesz ezek gazdaságos üzemeltetésének megoldása. Az üzemmérnökségi sajátságok Az igazgatósági munkamegosztás alapján ide került az egész megyére kiterjedő vegyszeres növényvédelem személyi és eszközállománya. Az említett fejlesztések során kialakításra került az előírásoknak megfelelő vegyszerraktár. Két gépjármű, egy Unimog-406-os és egy IFA tehergépkocsi 2-2 fős személyzettel végezte a munkát. A Szolnoki KIG idején még a szomszéd megyében is dolgoztak. Az előírások szigorodásával a 90-es évek elején a tevékenység megszüntetésre került, s jelenleg éves árajánlatok alapján külső vállalkozók végzik ezt a tevékenységet. Ez kiterjed többek között a szelektív, ill. totális gyomirtásra. Ez utóbbi a vezetőoszlopok, ill. a korlátok helyeit érinti, szövőlepkeirtásra, valamint rágcsálóirtásra. További sajátossága volt az üzemmérnökségnek, hogy nagy területi kiterjedése miatt a téli útüzemeltetés során Szarvason és Szeghalmon is működtetett készenléti helyet. AZ 1982-ES FELÚJÍTÁSI MUNKÁK UTÁN AZ IRODA ÉS A SZOCIÁLIS ÉPÜLET JELENTŐSEN BŐVÜLT 0 **""»*•, 35 SZERVEZETI EGYSÉGEINK