35 Év A Közutak Szolgálatában (Békéscsaba, 2003)

II. Arcok és emberek

DR. BEDÉ JÁNOS Igazgató a Szolnoki KIG idején 1983-1990 között - Mint szolnoki közutas hogyan kerültél az igazgató­sághoz? 1983-ban egy tollvonással összeadtak bennün­ket, Szolnok és Békés megyét. Szolnok, azaz mi voltunk a kiszemelt központ, a „vőlegény". Nem kérdeztek meg bennünket, nem mi akar­tuk így. A tény az tény. A körülményekhez ké­pest arra törekedtünk, hogy minél hamarabb el­fogadjuk egymást. - Milyennek találtad Békés megye útügyi helyzetét? Egyik napról a másikra kétmegyés igazgatónak lenni nem volt könnyű. Olyan volt ez, mintha kaptam volna még egy feleséget. Meg kellett is­merni Békés megye úthálózatát, a dolgozókat, vezetőket, a települések vezetőit. Mindezt őszin­tén, egyszerűen, nyitottan csináltuk. így hamar kiderült, ki mit csinál jobban. Nem szégyelltünk egymástól tanulni. Békésben a gépészet jobb volt, jól kiépített javítóbázissal, gépteleppel ren­delkeztek. Igaz, kicsit drágán dolgoztak, de jól. Az üzemmérnökségek vezetői, dolgozó kollektí­vái - még ha nagyobb létszámmal is, mint Szol­nokon - tudták jól a dolgukat. Én úgy gondo­lom, hogy az üzemmérnökségek nem sérültek a vezetésem alatt, a kölcsönös bizalom miatt ugyanolyan felszabadultan tudtak dolgozni, mint az előtt. - Utólag visszatekintve mit emelnél ki vezetésed idő­szakából? Azt a törekvést, hogy a két megyét megpróbál­tuk egy szintre hozni. Két nőt nem lehet egyfor­mán szeretni, de illik felismerni a jó tulajdonsá­gukat, így volt ez a megyék esetében is. Békésben a bér volt kevesebb, egy szintre hoz­tuk. Egy kicsit Békéscsaba-centrikus volt a me­gye. Mi többet foglalkoztunk a külső területtel. A megye megismeréséhez idő kellett. Sok-sok munkaidő, szabadidő. Ez viszont azzal járt, hogy ezekben az időkben a Szolnok megyében lévő emberi kapcsolatokkal kevesebbet tudtam foglalkozni. Úgy fogalmaznék, a két megye ve­zetői közül nekem jutott egy időszakot véve a legtöbb jó és a legtöbb rossz. Ha már a rossznál tartunk... Nagyon fájlalom, hogy a 44-es út fel­újítása, fejlesztése lassan halad. Ami a sikerél­ményem lehetett volna ez ügyben, hogy a tisza­BEDE JÁNOS IGAZGATÓ ÉS KELEMEN GYÖRGY ÜZEMMÉRNÖKSÉG-VEZETŐ 1984-BEN A BÉKÉSCSABAI ÜZEMMÉRNÖK­SÉG TÉLI HÓSZEMLÉJÉN 35 ARCOK ÉS EMBEREK

Next

/
Oldalképek
Tartalom