Czeglédi Imre: Békés megyei utak (Békéscsaba, 1986)

A kiegyezéstől az első úttörvényig 1867-1890

AZ UTAK FÁSÍTÁSA Az utak fásítását már az abszolutizmus korában is komolyan kezelte a hatóság, s a kiegyezés után is hamarosan megindult a munka. 1873-ban a néhány éve alakult Békés megyei Gazdasági Egyesület szorgalmazta az utak fásítását, de a megye véleménye még ekkor az volt, hogy hatóságilag előmozdítani nem lehet, s az Egylet többet tehet ez ügyben, mint a vármegye. A megye véleménye hamar megváltozott, mert a következő évben, amikor az Egyesület megismételte javaslatát, a megye úgy határozott, hogy az útmenti birtokosokat fel kell hívni az utak fásítására. Ha pedig vonakodnak a reladat teljesítésétől, „az elmulasztott faültetést annak költségeire eszközöljék." A fa a földbirtokos tulajdonát képezi, így a fa gondozása és pótlása is az ő feladata. A megyei végzést a főszolgabírók és a gyulai polgármester feladatként megkapták. Az alispán szigorúan vette a fásítás ügyében hozott határozatot. 1875-re már a végrehajtás eredményeiről számolhattak be: a békési járásban 10000-nél több akácés kanadai nyárfát ültettek el, de a víz legtöbbjét elpusztította. Mezőberénytől Gyoma és Szarvas felé az utak mesgyéi még nem voltak kijelölve, így a faültetést nem kezdhették el. A szarvasi járásban azokon az utakon, amelyek a nagyobb földbirtokosok földjén vezetnek keresztül, rendszeresen és majdnem teljesen befejezték a fásítást, a kisebb birtokosoknál nem ilyen kedvező a helyzet, sokan ugyanis a fásítást „földjeikre nézve károsnak tartják", s amit ültetnek, abban sincs sok köszönet, mert „hogy a rendeletnek látszólag elég tétessék, mindenféle gallyakat dugdosnak el, melyek természetesen nem fogamzanak meg." A főszolgabíró szerint csak községi költségen lehetne fásítani. Az alispán fel is szólította a szolgabírókat, erélyesebben lépjenek fel a fásítás ügyében. A csabai járásban kielégítő a fásítás. Csabán 2370, Gyomán 800, Endrődön 1181 db fát ültettek ki, „Újkígyóson pedig az utak fákkal már rég szegélyezve vannak." A szeghalmi járásban a fásítás megindult, amennyiben a talaj engedi. Itt a sovány talaj miatt már a jóindulatot is m dicsérni kell. Gyulán több helyen fásították az utakat, de M itt is ellenállással találkozott a fásítás: „a nép egy része f| az élőfa iránt a sík földön ellenszenvvel viseltetik" - olvashatjuk a jelentésben, s a polgármester a községi pénztárbóljavasolja a fásítást végrehajtani, mire ő is megkapja az alispáni utasítást: a polgármester az „ellenszenvet a megyei szabályrendelet erélyes végrehajtásával leküzdeni iparkodjék." Jancsovics Pál alispán erélyes intézkedéseit a fásításról vallott nézeteivel foglalhatjuk össze: „Általában miután az Alföld fásítását oly fontos és nagy horderejű műveletnek tekintem, amelynek minél gyorsabb és tökéletesebb keresztül vitele nemzetgazdászati, közegészségügyi és szépészeti szempontból szerfelett üdvösnek és óhajtottnak látszik, - megvallom, hogy az e részben fennálló megyei rendelet szigorú és pontos végrehajtását oly mellőzhetetlen tiszti kötelességemnek tartom, a mely körül tanúsított hatósági tevékenység és kitartás az utókor hálás elismerését aratandja." Igaza volt. A korabeli fennmaradt famatuzsálemek ma már ritka értékei egy-egy utunknak. VÍZI SZÁLLÍTÁS A kövezett utak hiánya miatt továbbra is nagy jelentősége volt a vízi szállításnak. A faúsztatás azonban nem egyszer okozott bonyodalmat, ezért többször került sor szabályozásra. A Fekete-Körösön például 1868-ban a téli fagyás idején „a roppant mennyiségű faúsztatás" a remetei hidat rongálta meg. Ennek tanulságaként javasolták „célszerű faúsztatási rendszabályok behozatalát", s 18Ó8. október 16. és március 15. között megtiltottak mindennemű faúsztatást, hogy a jégzajlás idején a faépítményeket kíméljék. A faúsztatás végpontjaként Békés várost jelölték ki. Ugyanebben az évben LŐwinger és Takács túri lakosok 4000 öl fának Túrra való lebocsátására kértek engedélyt, amit azonban a megyehatározatokra hivatkozva megtagadtak. Mindennek ellenére Szarvas, Öcsöd, Mezőtúr, Szentandrás kérte a rucalápokban való faúsztatás engedélyezését. A kérelem eredménye azt lett, hogy a megye az 1868 februárjában hozott tilalmat feloldotta, s a rucalápokban való faúsztatást Békésen túl is engedélyezte, „mivel sem épület sem tűzifát nem termelvén a megszabott renddel és kellő felügyelet mellett gyakorlott faúsztatás által ezen vidék lakosságára háramló hasznok és közgazdasági előnyök tetemesen meghaladják azon károkat, melyeket a faúsztatás a folyók medrének és némileg a hajózásnak netán okozhatna." 1874-ben Arad, Békés és Bihar megye közös rendeletére végképp megtiltották a fának kötött lápokban, rucalápokban való úsztatását egészen a Tiszáig. Egy nádláp úsztatási díját - legyen az akár 1000, akár kevesebb kévéből álló fenyőláp - 1 Ft-ban állapították meg. Egyben előírták a kötelező személyzetet is: tutajonként 2-2 embert. 1875-ben értesültünk arról, hogy a Dunagőzhajózási Társulat februárban bejelentette, hogy a Körösön a hajózást egészen Gyomáig megkezdi a tavasz folyamán. Az akadályok elhárítására egy vegyes bizottságot hoztak létre a Körös-Berettyó Szabályozási Társulat, a vasúti és hajózási felügyelőség, a Dunagőzhajózási Társulat és az érdekelt törvényhatóságok (Csongrád, Heves, Külső-Szolnok, Békés megye és a Jászkun kerületek) küldötteiből. Békés megye támogatta a tervet, mert „a közlekedési eszközökkel mostohán ellátott szarvasi járásnak, de a megyének is érdeke lenne" a hajózás megindítása. A megye megtette a szükséges intézkedéseket, kuriózumképpen a kompkezelőkre vonatkozó utasítást idézzük: „a komp kezelőket utasítani rendelte, hogy a gőzös füttyentésére komp köteleiket fenyíték terhe alatt azonnal lebocsássák..." A minisztérium a rucalápozás folytatására kérte a me44