Czeglédi Imre: Békés megyei utak (Békéscsaba, 1986)

A kiegyezéstől az első úttörvényig 1867-1890

A küldöttség javaslatával ellentétben a megyegyűlés úgy határozott, hogy az utakra járásonként, községenként, illetve útdarabonként önként vállalkozó megyebizottsági tagok ügyeljenek fel, akiknek feladatuk volna a szolgabírák időnkénti figyelmeztetése az utak rosszaságára s a szerbtövis netalán hiányos irtására. Az önkéntes útfelügyelő rendszer kiépítése naiv elképzelésnek bizonyult, a feladatra mindössze három megyebizottsági tag vállalkozott. A gyulai járási útfelügyelő felfogadását viszont a megyegyűlés megszavazta. Az útügyben nagyobb változásokkal 1876 után találkozunk, amikor az 1876. VI. te. alapján megválasztották a közigazgatási bizottságokat. A 10 tagú bizottság első elnöke gróf Almássy Kálmán megyei földbirtokos volt, s az új testület nagy lendülettel fogott az útügy rendezéséhez. Megkapta a megyétől a közmunkák feletti felügyeleti és rendelkezési jogot, mert az indoklás szerint egy szűk körű testület az „annyi megfigyelést igénylő tárgy szakszerű megbírálásában és elintézésében" jobban tud határozni, mint a ritkán összeülő megyegyűlés. A bizottság legfontosabb feladatául a megyei útügy kézbevételétjelölték ki. A következő évben már a bizottság mérnökileg átnézette az összes megyei úthálózatot és a hídépítményeket, hogy a munkákat beütemezhesse. 1878-ban, a vizsgálat után a „törvénytelen foglalások által megkeskenyített útvonalak kiszélesítését" rendelte el a közgyűlés. Ekkor vált aktuálissá az úthálózat felülvizsgálata is. A közigazgatás 1876-ban történt rendezése, a megyék új határainak megvonása szükségessé tette a megyei úthálózat korrekcióját az új határoknak megfelelően. Új úthálózati terv készült. A közigazgatási bizottság elvégezte a megyei utak osztályozását, s ennek megfelelően a helyreállítás és kiépítés sorrendjét is. Az I. osztályba vagyis elsősorban helyreállítandó és kiépítendő utak közé vették fel azokat az útvonalakat, amelyek: „1. A járások székhelyeitől a megye székhelyére vezetnek; 2. A vasúti állomásokkal bíró községekből a községházától a vasúti állomáshoz vezető utak; 3. A vasúti állomásokat rövidebb úton összekötő útvonalak; 4. A szomszédos megyék azon nagyobb kereskedelmi helyeihez vivő utak, a mely helyekkel vasúti közlekedés nincs. Minden más megyei út, mely az első osztályba felvéve nincs, a másod sorban kiépítendő utak közé tartozik." Az utak építésének ezek az elvei sokáig meghatározók maradtak a megye úthálózatának kiépítésében. Az államépítészeti hivatal 1882-re dolgozta ki a megye úthálózati tervét, melyhez a megyei közigazgatási bizottság némi változtatást fűzött: felvett 5 kihagyott utat, így kialakult a megye törvényhatósági úthálózatának terve. Érdekesek a közigazgatási bizottság indoklásai, amellyel a változtatásokat elfogadtatták: a Békés-Mezőberény közötti utat azért veszik fel a megyei utak közé, mert a Szeghalom-Békés közötti út folytatása. A doboz38 vésztői út viszont a sárréti községeket köti össze a megyeszékhellyel. A Békés-Körösladány közötti út a békési nagyhíd és a hosszúfoki, valamint a büngösdi híd miatt fontos (t. i. az átkelés ezeken a vizeken itt történt), a gyula-gyulavári út viszont Gyulavárinak a közmunkaalapból fenntartott egyetlen útja, s a járási székhellyel köti össze. A Kakucs-Kétegyháza közötti útszakasz a mezőhegyes-kétegyházai „nagy fontosságú közlekedési út" vonalába esik. Kihagyták viszont az eredeti előterjesztésből a szeghalom-dévaványai utat, mert ez csak Szeghalom „helyi érdekeit képviseli." Ezek után tekintsük át a 80-as évek megyei úthálózatát! (Az útvonalak hosszát községházától községházáig számították.) (Táblázat a következő oldalon) 1882-ben a megyei úthálózat hosszát a korábbi 542 km-ről 362,1 km-re csökkentették, elhagytak tehát 161,9 k

m törvényhatósági utat. A megyei utakból öszszesen 8 km volt kikövezve - mind a városok belterületén -, s közel fele indóházi út volt. Különös, hogy a korábban kikövezett 17. sz. gyula-csabai út nem szerepel a köves utak között. Utólag még megyei úttá nyilvánították a CsabaSzarvas közötti utat, s tulajdonképpen az a furcsa, hogy ezt a nagy fontosságú utat a tervezetben kihagyták a megyei utak sorából. Alig készült el a tervezet, 1888-ban már felmerült a vármegyei úthálózat nagyobb átalakításának szükségessége. A megyei utak közül nem kis bonyodalmat okozott a doboz-vésztői út megnyitása 1866-ban. A Sárréthez vezető út megnyitásának szükségessége 1865-ben vetődött fel, s a következő évben meg is valósult. Az érintett földbirtokos, akinek a földjéből az utat kihasították, Wenckheim Krisztina azonban kártérítést követelt, melyet a megye is elismert, de a kártérítési tárgyalások elhúzódtak, s megjárták a helytartótanácsot is. A per végül is úgy végződött, hogy Wenckheim Krisztina elállt a kártérítéstől. Az utat 1870-ben megyei úttá kívánták felvenni, a miniszter azonban nem engedélyezte. Mindennek ellenére a megye az „út kiváló jelentősége miatt" továbbra is megyei útnak tekintette. A községi utak fenntartása a községek feladata volt. A főszolgabírók ellenőrizték az utak állapotát, s tettek róla jelentést az alispánnak. A hetvenes évek második felében itt is komoly erőfeszítések történtek, hogy a községi utak állapotában előbbre lépjenek. A megyegyűlés kötelezte a településeket az utak lejtmérésének elvégzésére, s ezzel az utcák vízelvezetését, az utak rendezését szorgalmazta. Az 1878-i költségvetési terv tárgyalásakor így több községet az a meglepetés ért, hogy a tervet nem hagyta jóvá a megyegyűlés, mert a lejtmérést nem tervezték be. 1878 elején az alispán így jellemzi a községi utakat: „Minthogy... a közlekedés érdekében áll, hogy ne csak a megyei utak, de a községi útszakaszok, utczák és járdák