Czeglédi Imre: Békés megyei utak (Békéscsaba, 1986)

II. Józseftől a reformkorig

4. A földvári út egyfelől Orosháza, másfelől viszont Földvár területén folytatódott. Ennek oka pedig az volt, hogy egyik része az orosházi határból lett kihasítva, Földvárnál viszont már a földvári pusztából, hogy Földvár is „érezze azon útnak hasonló sullyát." Mindezek alapján a deputáció véleménye, hogy „valóságos ország útjának tapasztaltatván" a régi országutat vissza kell állítani, s Csanád vármegyét felkérik a régi út helyreállítására. A következő évben a szentetornyai és szénási pusztákon átvezető utakat zárta le a földesúr. Az alispán jelentése szerint ,,a' Szent Tornyai és Szénási puszták között ez ideig használt határ út, mellyen mind a' megyebeli Lakosok, mind pedig szomszéd Nemes Bihar és Arad Vármegyéknek Erdőháti Lakosai által a' Communicatitásokkal, valamint a' Tiszával is szakadatlan [összeköttetés] eszközöltetett, így a' Csorvási hármas határtól kezdve, a' Szent Tornyán keresztül Orosházára vezető útig el tiltatván és árok által az utazás meg gátoltatván az utazók meg zálogosíttatnak". Minthogy ebből tetemes kára származik a megyebeli és szomszéd megyei lakosoknak, az alispán szükségesnek ítélte, hogy az utat ismét megnyissák, s a „helytelenül történni szokott meg zálogosítások pedig sikeressen el tiltassanak." A közgyűlés szokás szerint az illetékes főszolgabírót, esküdtjét és a megyei földmérőt küldte ki az ügy megvizsgálására. A főszolgabíró májusban azt jelentette a közgyűlésnek, hogy a Károlyi familiánál eljárván a földesúr az árkolás behányatását elkezdte, valamint a földesurat a megyei birtokosok megzálogosításától eltiltotta. Ezzel az ügyet lezártnak vélnénk, de egy hónap múlva báró Rudnyánszky alispán tett panaszt a megyegyűlésen, hogy az említett utak nincsenek megnyitva, s ,,a' Komlósiak azon az úton előbb cselédjeit, az után pedig tulajdon magát akarták zálogosítani", s az árkok újból ki vannak nyitva. A csabai főszolgabírót ismét kiküldték a helyszíni vizsgálatra, s hogy szerezzen érvényt a korábbi határozatnak. Júliusban a főszolgabíró azt jelentette, hogy az említett utak ismét használatba vétettek, azonban ugyanezen az ülésen a földmérő arról tájékoztatta a megyét, hogy a megyei térképen - mely irányadó az utakat illetően - a szentetornyai és szénási pusztákon át semmi utat nem talált. A rajz szerint Gyuláról, Békésről Szegvárra, Mindszentnek a monori csárdán keresztül 2400 öllel rövidebb az út. Ami a Szarvasról Orosházára vezető utat illeti, véleménye szerint a csabacsűdi csárdától 2000 öllel rövidebb út nyitható, ha egyenesen az orosházi szőlőknek vezetnék, de Csabacsűd és Szénás közötti laposon töltést kell építeni. Az ügyben a megyegyűlés az érintett birtokosok kihallgatását rendelte el, de addig is helyre kell állítani a régi utat. Mivel azonban 3800 öl(!) árkot kellett volna betemetni az út megnyitásához, úgy határoztak, hogy csak a két végét temessék be, a közlekedés pedig az immár felárkolt út mellett haladjon. Az orosháza-szarvasi út szintezésére pedig megbízták a földmérőt. A következő megyegyűlésen a főszolgabíró jelentette, hogy augusztusban közölte a földesurakkal a megyei végzést, de mindezideig nem nyilatkoztak. Erre a jelenlévő szentandrási composessoratus kijelentette, hogy 1,5 öl széles sávot hajlandó átengedni út céljára, a Károlyi uradalom ugyancsak vállalt egy 1,5 öl széles sáv átengedését, az ügy ezzel egy keskeny, 3 öl széles út megnyitásával lezárult. A termőterület kímélése és bővítése érdekében hozott határozatok közül a csaba - gerendási - ma is meglévő utak keletkezésének indoklása a legjobbak közül való: „.. .a' gerendási kortsmától eddig két felé ágazott útvonalakat, mik több ezer ölekre terjedve, oly sok földet kereszteztek haszon nélkül, egy vonalba pontosítván, ugyan ott egy 12 öli szélességű útvonal jeleltetett ki, mely mindenütt ily szélességben vezet gróf Trautmansdorf Gerendási puszta széléig, hol két felé válik szintén 12 ölekben." Egyik dél-nyugatra a földvári puszta szegletéhez, a másik az orosházi tanyák között a szokott országútig tart, s már használatba is vétetett. Az 1845-ben így kijelölt út ma is létezik.

8 ÚTÜGY A 19. SZÁZAD ELEJÉN Az útépítési munkálatokat a megyei mérnök irányította, a helyi ellenőrzést, a közmunka kiállítását a szolgabírók végezték. Az utak, töltések javítására helyi anyagot használtak. Kő nem lévén, a felhasznált föld az esőzések alkalmával hamar átázott, az utakat a szekerek átvágták. 1804-ben a békési járás főszolgabírója azt jelentette, hogy az elmúlt évben a temérdek sok esőtől megromlottak az utak, de „kivált a Gyulai határban, a Sarkadi útban és a Bárdos hídján túl egész a városig lévő gátak a sok göböl marha hajtástul", s ezt a javítást a gyulai communitás már nem tudta elvégezni. Egy 1802-ből való határozat bepillantást nyújt a korabeli útjavítások módszerébe és az utak védésébe is: ,,.. .a Gátok mellett oly mélyen ásassanak az Árkok, még homokos föld találtatik, és ebből töltessenek a' Gátok; bizonyos helyeken pedig lejárók és ezekre Sorompók tsináltassanak, hogy száraz időben mind az utasok, mind kivált a' Göbölyök, melyek leginkább rontják a' gátokatj alább járjanak." A gátakat, ha tartósabbá akarták építeni, oldalán galylyakból font sövénnyel kellett megerősíteni. Már 1800 tavaszán az volt Vertics mérnök véleménye, hogy sövény nélkül jó töltést csinálni nem lehet, ezért vásároljanak az uraságtól annyi fűzfagallyat, amennyi a töltések erősítéséhez szükséges. Mivel a magas gátakról az anyagot a víz lemosta az árokba, a békési főszolgabíró azt javasolta, hogy „A gátakra nézve, ha azokhoz kívántató nádnak, vesszőnek vágása és közelebbről való hozása az Uraság által nem akadályoztatik, a posványos hellyeken a mellette lévő Árokból ki hányva, de más honnant hordandó földel tölthetik fel", abban az esetben a töltést masszívabbra lehetne építeni. Egy 1817 szeptemberében kelt körlevélből a gátak méreteit ismerjük meg: „Min21