Szomolányi Antal: Az állami közútkezelés 40 éve. A Miskolci Közúti Igazgatóság története 1958-1998. (Borsod-Abaúj-Zemplén megyei utak. Miskolc, 1988)
II. fejezet: A Közúti Igazgatóság 40 éves működése
60 esztétikus látványt nyújt. Méltóságteljesen beilleszkedik környezetébe. Közlekedés szempontjából is igen kedvező helyen van, közúti kapcsolata külön leágazással, jelzőlámpával megoldott. Az "A" épület földszintjén lett elhelyezve a Központi Minőségfelügyeleti Állomás, a szükséges laboratóriumi és helyszíni vizsgálati korszerű eszközökkel ellátva. 1980. decemberében és 1981. januárjában történt meg a beköltözés az új épületbe. Ezzel végeszakadt az eddigi - az elköltözésünk ellenére is többször jelentkező - ideiglenes elhelyezési tortúráknak, így az irányítói apparátus nyugodt körülmények között, kényelmesen helymegosztással együtt végezhette munkáját. 1980-ban a Közúti Főosztály felmérette és minősítette az igazgatóságok, üzemmérnökségek, központi géptelepek addig elért színvonalát. Ez a felmérés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is bizonyította, hogy a főbb irodaépületek, szociális helyiségek, készenléti és átmeneti szállások, műhelyek, raktárak kiépültek. Ezt a felmért állapotot az is jelezte, hogy a további szükségesnek látszó fejlesztési igény alatt általában már nem új épületek létesítését kell elsősorban érteni, hanem a meglévő épületállomány korszerűsítését a megváltozott feladatokra való alkalmassá tételét kell célul kitűzni. Ezen elvek betartása mellett beindultak a fűtésrekonstrukciók, elsőként a miskolci géptelepen központi forrásból. A meglévő üzemmérnökségi géptárolók fűtésellátására, de új fűthető színek átépítésére is sor került a telep fejlesztési rovaton biztosított keretből, saját forrás hozzáadásával. 1986-1990 között fedett kocsimosó épült ki a Miskolci Gépüzemben és a Sátoraljaújhelyi üzemmérnökségen. Korszerűsítési beavatkozás történt a miskolci székház "B" épületében, megemelt látványos tetőszerkezetet kapott, így belső légtere raktározás, ügyirattározás szempontjából kihasználható. Egyidőben a kerítésen belül a bejáratnál külön épület készült porta- és ügyeleti szolgálat részére. A telefonközpont is ide van kihelyezve.