Hidak Komárom-Esztergom megyében (Esztergom, 2001)

dr. Tóth Ernő: Bevezető

BEVEZETŐ Örömmel fogtam neki a Komárom-Esztergom megyei hídtörténet - immár a kilencedik kötet - írásába, szerkesztésébe, azért is, mert a Dunántúlon eddig csak a Győr-Moson-Sopron megyei könyv készült el, s azért is, mert pályám kezdetén első munkáim között volt a tatabányai és a komáromi felüljárók műszaki ellenőrzésében való közreműködés. Első ízben próbálkoztam Dobosi Tivadar ösztönzésére a megye mai területén túli, történelmi megyék területén volt hidakról is szólni. Nehéz feladat volt az anyaggyűjtés, nemcsak a Dunától északra fekvő területek korai hídtörténetét felderíteni, hanem a Komárom megyeieké is, mivel a levéltári anyagok a Nyitrai levéltárban, részben feldolgozatlanul találhatóak. A rendelkezésre álló rövid időben sok segítséget kaptam minden levéltárban, múzeumban, így sikerült olyan sok anyagot találni, hogy gondot okozott a szelektálás, s kényszerűen több értékes, érdekes adat, illusztráció kimaradt a könyvből. Ez a könyv is minden érdeklődő számára áttekintést adó kíván lenni, s egyben gazdagon illusztrált is, megadva a forrásokat, ezzel megkönnyítve a további kutatást. A mai megye hidjai közül a Duna-hidak kiemelkedő jelentőségűek, történetük - hála a levéltári forrásoknak - elég jól ismert. Segítséget jelentett, hogy módom volt korábban a komáromi Erzsébet híd centenáriumára és az esztergomi Duna-híd építése ügyében aláírt kormányfői egyezményre hídismertetőt szerkeszteni. Különös öröm, hogy 56 év után végre megindult az esztergomi szomorú sorsú híd újjáépítése. A Duna-hidak mellett említést érdemel, hogy már a 2. században a rómaiak olyan hidakat építettek, melyek egyes részei a 17-18. században is láthatóak voltak, Esztergomban pedig írásos emlékek szólnak már a 13. századból a várkapuk hídjairól. A török hódoltság alatt hajóhidak épültek Esztergomban (1585) és Komáromban, s valószínűleg hazánk legidősebb boltozata a mai 11. sz. főút alatt áll, legalább 400 éve. Nevezetes a megye több boltozata, így Fellner Jakab hidjai Tatán (1755, 1770), s hosszan sorolhatnám a Garam fa-, majd vasbetonhídjait, a korai és ma is álló kisebb vasbetonhidakat, az Ml autópálya jellegzetes alul- és felüljáróit. Remélem, hogy minderről az érdeklődő olvasó sok újdonságot is olvas majd a könyvben. E könyv írásában jó kiindulást adott a megye úttörténete (Karoliny Márton műve), dr. Gáli Imre megyei kutatása, forrásmű értékű könyve és Hargitai Jenő 25 éven keresztül készített hídleírásai, hídrajzai. A források rendelkezésre bocsátásáért köszönetem fejezem ki a Nyitrai (Ivánka pri Nitra), a KomáromEsztergom Megyei Önkormányzat (Esztergom), a Magyar Országos Levéltár, Komárom Városi, a Primási és Tatabánya Városi Levéltár vezetőinek, munkatársainak. Sok értékes anyagot kaptam a Balassa Bálint Múzeum (Esztergom) a Hadtörténeti Intézet a Duna Menti Múzeum (Komamo), a Duna Múzeum, a Keresztény Múzeum, a Klapka György Múzeum, a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény, a Közlekedési Múzeum, а Кипу Domokos Múzeum (Tata) és a Tatabányai Múzeum vezetőinek. Ezen kívül tervező, kivitelező vállalatok, intézmények is nagyban hozzájárultak munkánkhoz, így a Ganz Acélszerkezet, A Pont-TERV, az Uvaterv, a MÁV Vezérigazgatóság, Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, képeslapgyűjtők és sokan mások. Az anyagok összegyűjtésében különösen a Komárom-Esztergom Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság korábbi és mai munkatársai segítettek: Beck Kálmán, Kertész László, Lachner László, Leveszné Albu Zsuzsa. Egyes fejezetek írásában Kerényi Enikő, Szabó László és Terveszné Albu Zsuzsa vett részt. Fényképfelvételeket Borzsák Péter, dr. Domanovszky Sándor, Kertész László és Lachner László készített, a légi felvételek Kapusi Zoltán fotói. Gazdagítja a könyv illusztrációit dr. Imre Lajos több ecsetrajza és Dobroszláv József akvarellje. Névszerint is említenem kellene sokakat. A könyvben igyekeztem legalább a hivatkozásban a szerzőket megadni, engedtessék meg, hogy csak a határainkon túlról Mácza Mihályt polgármester helyettest (Komárno) emeljem ki, aki első szóra gazdag képanyagot adott át. Köszönet illeti dr. Träger Herbertet, aki nagy gondossággal lektorálta, tanácsaival segítette munkámat, s Hegyi Kálmánnét is, aki minden eddigi és mostani megyei hídtörténet leírója. Remélem, hogy akiknek munkáját név szerint nem emeltem ki nem tartanak hálátlannak, az olvasók pedig értékelni fogják erőfeszítéseinket, mellyel igyekszünk felderíteni a magyar hídépítés megannyi érdekes momentumát. Dr. Tóth Ernő 5