Hidak Veszprém megyében (Veszprém, 2008)
A hídépítés fejezetei
A hídépítés fejezetei A hidak újjáépítése Hatalmas verseny volt az újjáépítési munka elnyeréséért, így Tüskevárnál hét, Veszprémben 12 vállalkozó adott be érvényes pályázatot [4]. Tüskevárnál az újjáépítés részben az alapokra is kiterjedt, Közútkezelő tervtára 1949-ben 12 híd újjáépítéséről szólt az Államépítészeti Hivatal jelentése, többek között a marcaltői Rába-hídéról is; méretében ez volt a legnagyobb újjáépítési munka. Rendkívül rövid - egy évnél kevesebb - idő telt el a helyszíni bejárástól az új, 120 m hosszú híd megépítéséig. A mélyalapozású, 70 m nyílású (ez a megye legnagyobb nyílású hídja) híd a szegedi Tisza-híd és budapesti Duna-hidak roncsaiból épült, rendkívüli tett volt ez, csak összehasonlításul: az e híd közelében álló vasúti Rába- és Rába-ártéri hidak ma is provizórikus szerkezetűek. Az 1949 évi újjáépítések közt említést érdemel, hogy az Államépítészeti Hivatal nemcsak részmunkákat végzett hidak építésénél, hanem pl. a 8. sz. úton Bakonygyepesnél 5,0 m nyílású, I tartós vasbeton hidat épített [11]. Acéltartós, vasbeton pályaszerkezetű (öszvér) hidakat előszeretettel építettek ebben az időben, mert az állványozás elmaradása miatt egyszerű és gazdaságos volt az építés, ebben az évben Papkeszinél ilyen felszerkezetű híd épült [12]. Szentgálnál ebben az évben építették újjá a vasút feletti kerethidat s más hidakat is, s ezzel befejeződött a 8. sz. főút hídjainak újjáépítése. Marcaltőn 1949-ben már állt az új Rába-híő, Közútkezelő felvétele