Hidak Tolna megyében (Szekszárd, 2002)

Mellékletek

hidakhoz kellő fa kiválasztásában is megnyilvánulhatott. A bölcskei Duna-meder dr. Gaál Attila vezette régészeti feltáráskor Kún Krisztián búvár egy IV-V. századból származó híd cölöpöt hozott felszínre, s a beható vizsgálat kiderítette, hogy az 1500 éves fa enyves éger, ami nemzedékekig hallgatta a fölötte eldobogó légiókat, vándorló népeket, talán honfoglaló őseinket is. A hidászokat valahogy mindig az alaposság jellemezte a cölöpök dolgában, s a római hídépítő mögött nem maradtak le a későbbiek sem. A Tolnavármegye 1905. július 9-én írta például a következőt: „A Sió-híd cölöpéi. Az ozorai Sió-híd hídfőjének és jármainak cölöpéi annak idején 4-4,5 méter mélységbe verettek le, mely leverési mélység - tekintve azt, hogy a cölöpök szabadon álló részei öt méter hosszúak - a híd teherviselő képességére és közbiztonságára elegendőek. A Sióberki Társulat azonban a Sió medrét 1,9 méterrel akarja mélyíteni, amely esetben a cölöpök bevert hossza csak 2,1 - 2,6 méter lenne, és ezen leverési mélység a 6,9 méter magas szabadon álló cölöppel szemben kellő állékonyságot nem nyújt", ezért „a rossz karban lévő jégtörő cölöpök kiváltása mint elhalasztható munkálat, most ne eszközöltessék". S bizony azok a cölöpök még hosszú ideig bírták. Azok a hídcölöpök... Vajon meddig? Egy másik példából erről is lehet sejtelmünk. Szekszárdon 1900 júniusában adták át az új vámhidat a Rákóczi utca északi végén, a Parásztai-Séd-patak fölött. Elődjét még a szekszárdi apátság örökébe lépett Magyar Királyi Egyetemi Alapítványi Uradalom építtette a XVIII. század utolsó harmadában. Az öreg, rozoga alkotmányról nem sok jót gondolhattak, s úgy vélték, a cölöpök kivétele sem okozhat gondot. A Tolna vármegye 1900. június 24-i száma szerint rosszul gondolták. „A régi fahíd lebontási munkálatait Hoffman János szekszárdi ácsmester vállalta el, ki azonban az első cölöp kihúzásánál oly nehézségekben akadt, hogy az eddig végzett munkák megtérítését sem kívánva, a munkálatokat abba akarta hagyni. Három napi próba után a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudták a cölöpöt megmozdítani, míg végre a negyedik nap voltak képesek kissé megmozdítani a cölöpöt, melyet azután csak még két napi erős munka után tudtak kihúzni a földből." A régi és MELLÉKLETEK új hídnak azonban volt egy közös érdekessége is, ez pedig vámhíd mivoltuk. Hogy az élet ne legyen túl egyszerű, a megyeszékhelyre Tolna felől két vámhídon is át kellett haladni. Az első a török időszakban emlegetett újpalánki híd helyén gyarapította az államkassza bevételeit: hiába zajlott le a polgári forradalom 1848-1849-ben, hiába esett meg a kiegyezés 1867-ben, ez a feudális maradvány még kerek negyven évig keserítette az itt kereskedni váVámhíd a XIX. században (Jankó János rajza) gyókat. Perczel Dezső alispán 1885. december 12-i ideiglenes díjszabása szerint minden állat után hat krajcár, a hízott marha után három, a sovány áthajtásáért két krajcár járt. S mivel Szekszárd a dualizmus alatt mindig ellenzéki (függetlenségi '48-as) képviselőt választott, változásban sem reménykedhetett. Szerencséjére az 1910-től kétszer is újraválasztott képviselőjéből, gróf Batthyány Tivadarból miniszter lett 1917-ben, s az ő hatékony közbenjárása nyomán adta hírül a helyi sajtó december 27-én, hogy 1918. január l-jétől a Sió-hídon „az állami vámszedés minden időkre eltöröltetett". Tévedett azonban, aki azt hiszi, hogy ettől kezdve vám nélkül haladhattak be a szekerek, állatot hajtó vidékiek. Az 1900-ban átadott, Rákóczi utcai hídon még a két világháború között is beszedték tőlük Szekszárd hasznát, a kövezetvámot. Ez alól csak a búcsújárók voltak kivételek... Költők a hidakról A prózai emlékek mellett azonban érdemes egy pillantást vetnünk megyénk két költő szü160 HIDAK, HADAK, HISTÓRIÁK