Hidak Tolna megyében (Szekszárd, 2002)

Mellékletek

MELLÉKLETEK zsef puszta bérlő úr kocsija lefordult, s egyik lova azonnal szörnyet döglött. A szerkesztő." A megye túlsó széléről 1889. november 3-án közölt hírt a fenti lap. „Simontornyáról kaptunk értesítést arról, hogy (Tolna)Némedi mellett, az úgynevezett Gyánt alján minden emberi fogalmat meghaladó rossz út van, mely csak életveszéllyel járható. A mintegy 150 lépés hosszú úton van legalábbis 100 gödör, melyekben a lovak hasáig ér a sár, s midőn innét kivánszorog valahogy az utas, akkor meg egy két öl mélységű vadvízárok felett levő olyan hídra akad, melynek nincs karfája, a padlóból kitörött deszkák úgy vannak kifoltozva, szóval ilyen utat és hidat a fél világot bejárt ember sem látott soha. Felhívjuk a panaszolt útra az illetékes közegek figyelmét." Ilyen körülmények között könnyen lehet, hogy az a sírfölirat, amit a Tolnavármegye idézett olvasói mulattatására 1900. január 7-én, a zord valóság fekete humorú tanúja volt: „Egy hídról leestem, / a nyakamat szegtem, / Isten, bocsásd meg a bűnöm: / aki részeg, otthon üljön." A megye szerény, állandóan nyirbált keretéből sokszor nem futotta a renoválásra, mindenesetre újabb és újabb szabályrendeleteket alkottak, s 1886. január elsejétől bevezették az első KRESZ-t, ami teljes díszben az Utrendőri szabályok a Tolnamegye területén lévő állami, megyei és községi utakra vonatkozólag címet viselte. Ebben többek között szerepel, hogy a szekerek rakománya három méternél szélesebb nem lehet, „a hidakon a sebesen hajtás és az előre hajtás (előzés) tiltva van", s itt „járműveknek az útpályán etetés vagy berakodás végetti megállapodása tilos". A szekszárdi vasúti híd balesete Ekkoriban azonban már nem a lassú közúti, hanem a korban gyorsnak számító vasúd közlekedésé volt a jövő. A megyeszékhelyt a nagyvilággal összekötő szárnyvonal Babits Mihály születési évében épült, s az, hogy a munkálatok részleteiről is tudomásunk van, már önmagában rosszat sejtet. A Sión (a helyiek szóhasználatában gyakran: Sárvízen) átívelő vasúti híd az átadást megelőző napokig készült, s a kapkodásnak áldozata is lett. Öt bécsi műkovács dolgozott október 11-én az acélhíd szögecselésén, de alattuk összeomlott az állványzat. A későbbi HIDAK, HADAK, HISTÓRIÁK vizsgálat persze igazolta, hogy „a vastag deszka belsejében levő rostszálak nem függtek össze, mit természetesen nem lehetett észrevenni", de arról már szó sincs, hogy biztosító kötelet viseltek volna a munkások. Az öt műkovács a sínekre zuhant, egy közülük azonnal szörnyethalt, „feje egészen széthasadván". Ennek ellenére az építtetők meglehetős önbizalommal lehettek megáldva, mert előzetes terhelési próba nélkül akarták átvinni az illusztris vállalkozókkal és vendégekkel teli szerelvényt 1883. október 28án. Ebből azonban az ünnepeltek nem kértek, hanem a palánki állomáson lekapcsoltatták a vagonokat, előreküldték a mozdonyt, az odavissza pöfögött, visszakapcsolták a fölvirágzott kocsikat és Szekszárdra ünnepélyesen begördültek. Érdekesség, hogy ez a kalandos sorsú vasúti híd szenvedte el az első szándékos rongálást is. Erről a Szekszárd Vidéke adott hírt 1890. szeptember 4-én: „A Sió-csatorna vashídja fölött levő vasútvonal egyes részeit ismeretlen gazemberek a múlt héten megrongálták, az ügyeletes őr, ki az esteli vonat megérkezte előtt végezte funkcióját, jelentést tett, s így hamarjában a megrongált részeket ismét jó állapotba helyezték." Egy másik vasúti híd, a simontornyai azzal dicsekedhet, hogy Illyés Gyula külön verset szentelt az alatta megélt gyermeki élménynek. Illyés Gyula A simontornyai vasúti hídra Jó volt állni a híd alatt, ha már jelzett is a vonat. Nézni a biztos szerkezet vasvázait fejünk felett. És mását, amely a vízen lebegett kék-tündérien. 157