Hidak Somogy megyében (Kaposvár, 2005)
Szabó Tibor: Előszó
Előszó Tisztelt Olvasó! Ez évben a szépséges Somogyországban kerül megrendezésre a 46. Országos Hídkonferencia Siófokon. Megtisztelő és felelősségteljes feladat ez a rendező Somogy Megyei Állami Közútkezelő Kht. részére, melynek kollégáimmal együtt nagy szeretettel kívánunk eleget tenni, személyes érintettségünk okán is. Mint tudjuk, az egyes konferenciák helyének megválasztása nagyon is tudatosan a térségben folyó jelentős hídépítésekhez köthető. Nos, idén az M7-es autópálya kőröshegyi völgyhídjának építése valóban kiemelkedő érdeklődésre tarthat számot mind mérete (legalább három Duna-híd kijönne belőle) mind építési technológiája és körülményei miatt. Méltán választottuk ezt konferenciánk emblémájának is. Szokás szerint ezen gyönyörű és igényes könyv megjelenésének időzítése is a konferenciához kötődik, s annak immár elengedhetetlen aktusa a kötet bemutatása. Tisztelettel és örömteli várakozással várunk minden érdeklődől változatos sokszínű megyénkben, melynek északi határát a Balaton, délit pedig a vadregényes Dráva folyó biztosítja. A közbenső területek változatos domborzattal és növényzettel rendelkeznek, sok jellemzően apró vízfolyással, melyekre az idők folyamán szorgos elődeink számtalan áthidalást építettek. Jelenleg az 1622 km-es országos közúthálózaton 332 db hidat kezelünk, ezek közül már számos nem természetes akadályt, hanem külön szintű kereszteződést hidal át. Természetesen a szerzők az országos kezelésű műtárgyakon kívül az önkormányzatok a vasúti és erdészeti műtárgyakról is megemlékeztek. Összességében ezek darabszáma jóval meghaladja az ezres számot. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani dr. Tóth Ernő, Szegedy István, Jaczó Győző, Tamás József, Horváth Kálmán, Boa Árpád, dr. Magyar Kálmán, dr. Imre Lajos uraknak, Hajós Bence és Kovács Roland hídmérnököknek, valamint dr. Tráger Herbert ny. főtanácsosnak, és mindazoknak, akik nagy szakmai hozzáértéssel közreműködtek, fáradoztak ezen igényes és értékes, érdekfeszítő mű elkészítésében. Külön is megköszönöm a levéltárak, könyvtárak, múzeumok és egyéb közreműködő intézmények, nyomdai előkészítést és nyomtatást végzők fáradtságot nem kímélő közreműködését, és azokét akik fényképekkel, dokumentumokkal segítették a munkát. Őszintén kívánom, hogy e kötet lelkesítsen a további feladatok elvégzésére, a megrendezett konferencia pedig eredményes és hasznos legyen az újabb hídszakági feladatok, kihívások megoldásában. Kaposvár, 2005. augusztus Szabó Tibor ügyvezető igazgató Balatonföldvár - kikötői híd (Gyukics Péter felvétele) 4