Hidak Somogy megyében (Kaposvár, 2005)
dr. Tóth Ernő: A hídépítés fejezetei
A HÍDÉPÍTÉS FEJEZETEI FAHIDAK, KORAI HÍDTÖRTÉNET Fahidak, korai hídtörténet A legelső hidak természetesen Somogy megyében is fából épültek, így az 1055. évi tihanyi alapítólevélben Foknál (Siófok) említett híd is [1]. A magyar honfoglalás előtt a rómaiak is építettek utakat a megyében, a Siót és más vízfolyást is kellett keresztezni, régészetileg bizonyított hídmaradványokról azonban Somogy megyéből nem tudunk. Az Árpád-kori utak hálózata dr. Magyar Kálmán kutatásai alapján ismert, s ennek alapján tudjuk, hogy Somogy várnál már a XI. században fontos vámhely volt, az itteni híd őrzőinek (vámosok) települése Hidas néven maradt fenn [2]. Babócsánál Hídelő helynév és a közeli Féterhida (1231) is bizonyítja, hogy a fontos átkelőhelyeken hidak álltak [3]. Öreglak, Hidas (1449), Hídvég (1403), Ormánhíd (1395), Vetehida (1416) is korai hídépítések bizonyossága [31]. A helynevek tanúsága mellett hídnevek is fennmaradtak pl. a kaposvári uradalom leírásában (1192) Keszi/Kecel híd is szerepel [4]. Érdekes, hogy hídnév maradt fenn a Kapósba ömlő Deseda (Déshida, 1298) patak nevében [32]. A megyében meglepően sok vár, erődítés volt - a X. századtól - ahol a védelmet az árkok is biztosították, ezeken pedig csak hídon lehetett átkelni [5, 6]. Néhány példa: Ropolypuszta, Fonyód-várhegy Ordacsehi, Iharosberény, Segesd, Nagyatád stb. Jellemző, hogy hét település nevében szerepel a „vár" (Balatonföldvár, Bélavár, Kaposvár, Ságvár, Somogyvár, Várda, Vízvár [7]. A hivatkozott irodalom összesen 51 várat, erődített kolostort, várkastélyt említ. A várak különös fontosságúak voltak a török megszállás alatt. Az erődített és várrá alakított kolostorokról (Somogyvár, Zselicszentjakab, Csákány, Hedrehely, Segesd, Mesztegnyő, Szemenye), Csorba Csaba készített részletes ismertetést [8]. Marosi Endre az ötvöskónyi várkastélynál és Szigetvárnál külön is szól az ott lévő hidakról [9]. Magyar Kálmán különösen sokat kutatta és kutatja a megye várait. Szerinte Somogyban 100-120 vár, erődítés is lehetett [10]. Helytörténeti munkájában kitér az ott lévő várakra, sok Segesd vára bejáróhiddal (1664) (Országos Levéltár tervtára) Fonyód-fácánosi vár (1569, G. Turco) 19