Pest megyei és Budapesti hidak (Budapest, 1997)

dr. Tóth Ernő: Autópályák hídjai

I Mm AZ A UTOPALYAK HIDJAI Az autópálya hidakról indokolt külön is, röviden megemlékez­ni, mivel jelentőségük, értékük igen nagy, az egyes autópályák hidjainak áttekintése pedig az utóbbi évtizedek hídtervezésé­nek és hídépítésének jellegze­tességeit mutatja. A magyar autópályaépítés az Ml - M7 építésével kezdődött. A Balatonhoz vezető autópálya egyik felének kiépítése a hidak tervezésében is több fontos kér­dés eldöntését igényelte; ezek közül néhány nagyjelentőségű. A vizsgálatok szerint az autópá­lya feletti műtárgyakat (aluljá­rók) 2 vagy 4 nyílással volt célszerű kialakítani, kivételesen épült (Érdnél) 3 nyílású. A félszélességben kiépült autópálya hidjai közül az autópálya felettieket a végleges kialakításnak megfelelően, az autópályát átvezetőknek pedig az alapjait építették meg teljes szélességűre (a hídfőket átmenetileg szárnyfalként használták). A magas töltésbe tervezett hidakat teljes széles­ségben építették meg. Az autópálya hidakat akkor még zömében egye­di tervek alapján, monolit szerkezetként építet­ték, hagyományos állványzattal. Tipizálás és előregyártás az M7 autópálya hídjainál nem volt jellemző [ 1 ]. Ennél az autópályánál a monolit vasbeton lemez és a takaréküreges lemez, az FT tartós felszerke­zet volt a jellemző. A vasútvonalak feletti - álta­lában háromnyílású - hidaknál a vágányok felett helyszínen előregyártott, utófeszített gerendákat építettek. Magas töltésekben körkeresztmetszetű, hosszú (átlag 50 m) műtárgyak épültek, a 10 m nyílású­Gyalogoshíd az M7 autópálya fölött ak 70 cm-es falvastagsággal, ezeket rácsos moz­góállvánnyal, több szakaszban építették. A betonburkolat átvezetése a hidakon külön problémát okozott, ezért a 10 m-nél nagyobb nyílású és alacsonyabb töltéseknél nem mindig vezették át a teljes burkolatot. Az M7 hidjai változatos, igényes kialakításúak, közülük is kiemeiendők a gyaloghidak - ferdelá­bú konzolos szekrénytartók, kétcsuklós keret [1,2]. Az autópálya feletti hidak kis szerkezeti magas­ságú, hosszú oszlopokkal alátámasztott, általá­ban négynyílású szerkezetek, kétnyílású a török­bálinti csomóponti híd és a hegyeshalmi vasút­vonalat átvezető süllyesztettpályás, gerincleme­zes híd [3]. Az autópálya feletti hidak függőleges értelem­ben és többnyire vízszintes értelemben is ívben vannak. Külön is említést érdemel az M1-M7 csomó­pontjának igen ferde (28°) szekrénytartós hídja, 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom