Pest megyei és Budapesti hidak (Budapest, 1997)

dr. Gáll Imre: Visszapillantás

VISSZAPILLANTÁS állványra, azt összetörte, részben magával rántotta és beleesett a Dunába. Az állványon tartózkodók közül sokan vízbe estek, így Széchenyi István is, ki gyakorta szemlélte meg a munkálatok előrehaladását. A baleset egyhónapos késedelmet okozott. A baleseten kívül a Szabadságharc eseményei is hátráltatták az építkezést, mely már a befejezéshez közeledett. A befejező munkákat végülis csak a csatazaj elcsitultával végezték el és 1849. november 20-án átadták a hidat a forgalomnak. A Széchenyi Lánchíd ma már nemcsak Dunahíd, hanem jelkép: az ország élniakarásanak szimbóluma, az ország fővárosának elengedhetetlen jelvénye, az első építménye annak a Budapestnek, mely forma szerint csak negyedszázaddal később született meg. Pest megye útjait, a rajtuk lévő hidakkal együtt, évszázadok során, több alkalommal összeírták. Az összeírások szempontjai többnyire eltértek egymástól. Hol azt kutatták, hogy merre vezetnek a gyorskocsi járatok, vagy azt, hogy az utaknak és a hidaknak milyen az állapota a járhatóság szempontjából, vagy azt, hogy van-e az útnak burkolata, stb. A régebbi összeírások közül a leginkább használható az, amelyet a Helytartótanács 1832. október 2-án kelt 25856. sz. rendeletére kellett végrehajtani. Ez a rendelkezés az Országos és kereskedői utak összeírását kívánta meg a vármegyéktől, ide értve az út hosszát, a burkolatot, a műtárgyakat és az ölekben kifejezett távolságokat. A hidak méretei közül a hosszt és a szélességet kellett feltüntetni. Pest megye (akkor még Pest-Pilis-Solt vármegye) az októberben kelt rendelkezést aránylag rövid idő alatt végrehajtotta és a kért adatokat a A Lánchíd építése 1842-1843. T. Glatz tollrajza A pesti Lánchídfő alapkőletétele 1842. augusztus 24-én. Barabás Miklós festménye következő évben már felterjesztette a Helytartótanácsnak. [25] A vármegye területe az összeírás készítése idején lényegesen eltért a jelenlegi Pest megye területétől. Már a nemesi és egyéb kiváltságok megszüntetésekor, az 1848. évi szabadságharc egyik eredményeként, Pest megyéhez csatolták a Kiskunságot. Ezt a több területre szabdalt vidéket, csakúgy mint a Jászságot és a Nagykunságot, a kerületi kapitányok, közvetlenül a JászKun-területek főkapitányának felügyelete alatt közvetlenül igazgatták. Kerületük ügyei ki voltak véve a vármegyei igazgatás alól. (A JászKun kerületek főkapitányának tisztségét mindenkor az ország nádora töltötte be). Ezt a kiváltságot is megszüntették az 1848-as törvények, igy a kerületek beleolvadtak az őket körülvevő vármegyékbe, éspedig a Kiskunság Pest, a Jászság és a Nagykunság Szolnok vármegyébe. Ettől fogva nevezték Pest-Pilis-Solt vármegyét Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyének [26]. Száz évvel később, 1950-ben, a megye-rendszer újjászervezésekor Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye kecskeméti és solti járása a rajta lévő, volt Kiskun területekkel együtt átkerült Bács-Kiskun megyéhez (az egyetlen Dömsöd község kivételével, melyet a solti járásból a ráckevei járásba soroltak, s így Pest megyében maradt). Ugyanakkor Pest megyéhez csatoltak több Fejér megyei községet, valamint Nógrád megyéből a Börzsöny vidékének jelentős részét. Mindezeket figyelembe véve, a mai Pest megye területére eső 1832. évi hídállomány az egykorú összeírások összevetésével a bemutatott táblázat szerint összegezhető. 24