Pest megyei és Budapesti hidak (Budapest, 1997)
dr. Gáll Imre: Budapesti hidak
BUDAPESTI HIDAK Budapest a szép hidak városa Minthogy az ország fővárosa az 1873-ban történt életrehívása óta a megyékével azonos rangú külön igazgatósági egységet alkot, a főváros hídjainak építése és fenntartása nem tartozik a Pest Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság a feladatai közé, ezért ebben a fejezetben csak olyan hidak kerülnek ismertetésre, amelyek a főváros területén vannak ugyan, azonban még abban az időben keletkeztek, amikor a főváros, illetve az akkor még három város: Pest, Buda és Óbuda mind közigazgatási, mind felügyeleti szempontból Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye szerves részét alkotta. Ezen kívül közöljük még néhány olyan híd leírását, mely szakmai szempontból figyelmet érdemel és melynek jelentősége túlnő Budapest főváros, sőt Pest megye területén is (Duna-hidak, alul- és felüljárók stb.). A főváros területén lévő sugárirányú kivezető utak burkolatát és műtárgyait mint ún. „átkelési szakasz"-okat a vármegye építtette meg és tartotta fenn egészen addig, amíg azokat egyenként, külön-külön közigazgatási eljárások keretében a főváros át nem vette. Ezek az eljárások nem következtek közvetlenül a főváros megalakulása után, hanem csupán évtizedek elmúltával, amikorra a fővárosi szakigazgatás mind műszaki, mind gazdasági szempontból vállalkozhatott az útkarbantartással járó többletfeladatokra. Utolsóként - több mint 70 év elmúltával - a Fehérvári út albertfalvai határ és a jelenlegi Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszát vette át saját kezelésébe a főváros az 1940-es évek elején. A főváros területén álló Duna-hidak fenntartásáról és felügyeletéről a Lánchíd megváltásától 63