Hidak Jász-Nagykun-Szolnok megyében (Szolnok, 2000)

Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közútjainak története a 20. századig

A főbb középkori utak (Vízügyi történeti Füzetek 8.) Jász-Nagykttn-Szolnok vármegye közútjainak története a 20. századig márton-Szentes-Arad útirányból. Az 1825-27. évi országgyűlés kijelölte az ország 12 vonalból álló főúthálózatát. A javaslatot az 1832-36. évi országgyűlés kiegészítette (a vonalak száma így 13-ra emelkedett) és a XXV. tc.-ben a kiépítendő vasúthálózattá jelölte ki. A megye területét a Pest-debreceni és a Pest-aradi vonal érintette. Ez alapján építette ki a Magyar Középponti Vasúttársaság az országban másodikként megnyílt gőzüzemű vasútvonalat, a Pestet Szolnokkal összekötő vasutat. A vonalat 1847. szeptember l-jén nyitották meg. Az 1843-44-es országgyűlés idején ismét felvetődött az országos jelentőségű utak létesítésének ügye. Ezek közül számunkra kettő érdekes: az egyik a Budáról-Debrecenen-Munkácson keresztül Lembergbe vezető gyorskocsi út terve, a másik a Pest-Szeged-Temesvár-Szeben útvonal. Mindkét útvonal régi sószállító utak nyomvonalát követte. A Jászkun Kerületek területét érintették ezek az utak. A Pestről Szebenbe tartó út a Kiskunság területén Félegyházán haladt volna át, a másik útvonal irányában pedig felismerhető az ősi erdélyi sószállító út nyomvonala. A kerületek is kérték, hogy a gyorskocsi út vonala Pest-Szolnok-Törökszentmiklós-Kunhegyes-Kunmadaras-Balmazújváros felé haladjon, vagy másik lehetőségként a Pest-SzolnokTörökszentmiklós-Kisújszállás-Karcag-Nádudvar vonalon vigyen Debrecenbe [6]. A korszak jelentősebb hídépítkezései a szolnoki Tisza-híd újjáépítése, a cibakházi és a tiszafüredi Tisza-hidak, a kunszentmártoni Körös-híd, a karcagi Zádor-híd, a jászberényi Zagyva-híd és a jászdózsai Tarna-híd építése. Az úthálózat fejlesztése Jász-Nagykun-Szolnok vármegye kialakulása után A polgári kori vármegye szervezésekor területén két kiépített kőutat találunk. Az egyik az 1850-es években épült Szolnok belterületén a régi vasútállomástól (Indóház) a Tisza-hídig, a másik távolsági közlekedést szolgált, ez a Jászberény-Jászárokszállás vonalon az ú.n.. "Ne-szólj" csárdáig terjedő szakasz [7]. Az országban az 1880-as évektől mindenütt érezték az egységes útügyi törvény hiányát. Mivel a kormány nem tudta végrehajtani az egységes szabályozást, a leginkább érintett törvényhatóságok (Máramaros, Torontál) szabályrendeletek kiadásával próbálták a hiányzó felső rendelkezést pótolni. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az első útügyi koncepció 1883-ban került a törvényhatóság elé, „Szabályrendelet a megyei közmunka és a megyei utak kezeléséről" címmel. Ebben a közmunka szabályozáshoz kapcsolták a megyei úthálózat megállapítását és a kiépités tervét. A megyei úthálózat jóváhagyását és a kőútépítések sorrendjét az 5/1883. közgyűlési határozat állapította meg. Ez 29 megyei utat tartalmazott és a 6 kiépitendő út sorrendjét. [8] A kőutak építését elsőként Szolnok és Jászberény kezdte el, majd néhány év múlva csatlakozott Kisújszállás [9]. Az 1890. év fordulatot jelentett az utak igazgatásában. Megjelent az első úttörvény, az 1890. évi I. te. Ez pótolta az előző időszak mulasztásait, először ho12