Hidak Győr-Moson-Sopron megyében (Győr, 1993)

Jelentősebb hidak az 1800-as évektől napjainkig

Révfalui gyaloghíd építése 1905. Ez az igény csak 1873-ban valósult meg, ugyanis 12 hajón nyugvó híd bonyolította le a gyalogosforgalmat. A középső' része szétszedhető volt a vízi közlekedés megoldására. A tél beálltával a hajóhidat szétszedték és a Rábcára vontatták. A hajóhíd tetemes fenntartási költségei a várost arra indították, hogy a századfordulót követően a győri Hets Testvérek ács munkavállalkozó céggel állandó jellegű fahidat építtetett gyalogosforgalom számára a hajóhíd helyén. A Szigetközből érkezők hídvámot tartoztak fizetni. Sürgős esetekben egyedül csak a városi tisztiorvos hintója közlekedhetett. 1903-ban a révfalui vízmű elkészültével 300 milliméteres főnyomócsövet szereltek a hídra. Ezért a vízmű 65 000 Kr-val járult hozzá a hídépítés költségeihez. A cölőpjármok aránytalanul magasak voltak. Emiatt nevezték „Kecskelábú" hídnak. Középső része rácsos tartókkal vasból készült, és 1929-ig volt használatban, amikor az új vashíd elkészültével lebontották. Héufalui „Kecskelábú" híd A híd megépítésének szándéka egyébként még 1895-ből származik, amikor tárgyalások voltak Révfalu község és Győr város vezetői között egy állandó híd létrehozására. A híd építése elmaradt, mert a költségekhez Révfalu nem a város által kívánt összeggel akart hozzájárulni. A községnek a városhoz való csatolása után az eddigi hajóhíd helyett gyaloghidat készítettek ideiglenes jelleggel. 1911-ben újra előkerültek az építési tervek, de a pénzügyi nehézségek és az első világháború kitörése miatt ismét nem készülhetett el a híd. 1925-ben a magyarországi városok külföldi kölcsönt kérhettek az országos költségvetéstől. Győr is részt kért a hitelből, és ebből a sok egyéb beruházás mellett az új révfalui vashidat is felépítette. Győr révfalui Duna-híd 1932. A kerületet a belvárossal összekötő vörösfenyőből fahidat felváltó vashíd — a mai Kossuth híd — létesítését közlekedési, demográfiai és városfejlesztési célok indokolták. Az építési munkálatok 1926 augusztusában kezdődtek, a kész hidat 1928 júliusában adták át a forgalomnak. A hídszerkezet alkotórészei hengerelt szénacélból (carbon) készültek, kivéve a korlátokat és az erőhatásnak kevésbé kitett elemeket (a hézagok kitöltésére szolgáló rendes vagy ék alakú béléseket, burkoló- vagy díszítőrészeket), melyeket folytacélból gyártották. A hídtámasztó saruk öntöttacélból, illetve vasból készültek, a hídpálya aljzatát vasbeton elemekből rakták össze. A hídszerkezet főtartóit rácsos merevítőgerendával felszerelt ívtartók (Langer-tartók) alkották, melyeknek merevítőtartói az egymástól 90,5 méter távolságra lévő támasztópilléreken túlnyúltak, 17,35 m konzolokkal a parti hídfőkön nem támasztották meg külön. A hídon az úttest (7,50 m) anyagát kőburkolat, homok védőbeton, aszfaltlemez, vasbetonlemez képezte, a gyalogjárdát (2,0 m) vasbeton lemezekből és aszfaltburkolatból készítették. A híd aljazatában Révfalu közművesítését szolgáló vízvezeték- és csatornacső helyét jelölték ki. A híd hossza 125,60 méter, szélessége 12,10 méter és a teljes súlya 361,433 tonna, igen könnyű vasszerkezet. A tervezési munkákat Déri József városi műszaki tanácsos rendelte meg, Beké József tervezte, a hídépítési vállalkozást Zsigmondi Béla budapesti mérnök Hlatky-Schlichter és fia, valamint a Magyar Vagonés Gépgyár Rt. győri cégek folytatták. A város büszkesége lett (az üdvözlőkártyákon, sőt a Győr-Sopron megyei utak története fedőlapján is megjelent a képe) az alsópályás Langer-tartós ívhíd. Magasba törő, karcsú ívei játszi könnyedséggel hordják a valószínűtlen vékonyságúnak tűnő függőleges tartókkal a pályatestet. 40