Hidak Bács-Kiskun megyében (1999)

Hidak, töltések, révek (dr. Bárth János)

Hidak, töltések, révek A Tiszán: Tiszabög, és Tiszakécske között a régi Tiszaágon [43] A révek száma folyamatosan növekedett. Különösen megszaporodtak az új révek a jobbágyfelszabadítás, az úrbéri viszonyok eltörlése után, a XIX. század második felében. A II. világháború után, a lebontott hidak újjáépítése előtt újra megnövekedett a révátkelés szerepe. A Duna Bács-Kiskun megyét érintő szakaszán a következő településeknél volt átkelő: Mohács, Dunaszekcső, Báta, Baja, Érsekcsanád, Gerjen, Dunaszentbenedek, Paks, Dunaföldvár, Dunapentele. Baja az I. katonai felmérésen (Hadtörténeti Múzeum) A révjog a feudalizmus időszakában az ún. kisebb királyi haszonvételek, más szóval a regálék közé tartozott. Az újkorban legtöbb helyen földesurak, illetve földesúri hatalommal felruházott közbirtokosságok és szabadalmas városok birtokolták. Számos királyi törvény és rendelkezés szabályozta a révek üzemeltetésének jogi kérdéseit, különös tekintettel a révpénz szedésére, illetve a révpénz fizetése alóli mentességre.[44] A XVIII-XIX. században elvileg csak olyan dunai rév működhetett, amelyet királyi adománylevél szentesített. A királyi adománylevéllel ellátott nyilvános réveket a vármegye tartotta számon. A vármegye szabta meg a tarifákat, felügyelt az utasokra, orvosolta a révtulajdonosok sérelmeit, amelyek legtöbbször a zugrévek miatt szaporodtak meg. A réveket birtokló földesurak legtöbbször bérbe adták révüket vállalkozó révbérlőknek. Kapcsolat a Duna két oldalán élő népek között A XVIII-XIX. században, de valószínűleg korábban is, a Duna nem volt néprajzi értelemben vett határ, választóvonal. A Duna legtöbb szakaszán élénk népi kapcsolat élt a két part lakosai között. A kalocsaiak és a Kalocsa környéki falvak lakói gyakran felkeresték a szekszárdi országos vásárokat. Különösen sokszor fordultak meg Szekszárdon a kalocsai iparosok. A gazdasági, termelési és kereskedelmi jellegű kapcsolatokon kívül se szeri se száma a közvetlen népi érintkezéseknek. Ezek legfontosabbika a két part népének összeházasodása volt. Átköltözésekre is szépszámmal került sor. Többször előfordult, hogy bal parti területek perei alkalmával a jobb parti falvakból hívtak tanúkat. Az emberi, a gazdasági és a hivatali kapcsolatok gyakorivá és fölöttébb szükségessé tették a dunai átkeléseket. Akadtak olyan átkelők, akik a saját csónakjukon eveztek át a folyón. A Duna melléki nép többsége azonban, mivel az átkelőhelyig szekérrel, vagy lóháton utazott, a révek szolgáltatását vette igénybe az átkeléshez. Ahol nem tiltotta a közeli rév tulajdonosa, vagy ahol sikerült kijátszani a tilalmat, a dunai molnárok csónakjai is sok utast vittek át a folyó egyik partjáról a másikra. A réveket természetesen nem csak a vízmenti lakosok használták, hanem a távolabbi tájak utasai is. Különösen vásárok alkalmával keltek útra sokan a Dunántúl vagy a Duna-Tisza köze messzebb fekvő helységeiből, hogy elmenjenek a túlparti vásárokra. Különleges szerepet töltött be a dunai átkelés Dunaegyháza falu életében. A Száraz György, majd a Száraz utódok földesurasága alá tartozó Dunabalparti település evangélikus szlovák jobbágyainak szántóföldjei, legelői, szálláskertjei a Duna jobboldalán feküdtek. A dunaegyháziak életében mindennapos dolognak számított a dunai átkelés, amelyet egy rév működtetésével bonyolítottak le. A révjogot a XVIII."században földesuruktól-bérelték a dunántúli pusztákkal együtt. Különleges helyzetüket érzékelteti a Mária Terézia-féle úrbérrendezés 9 kérdőpontjára 1767-ben adott válaszuk néhány sora: "...Contractus szerént Révünk is vagyon a Duna Vizén...itt ben semmi szántó földünk nem lévén, túl a' Dunán mind szántást, mind vetést és széna ta25