Épülő, szépülő hídjaink Budapesten (Lánchíd füzetek 9., 2008)

Németh Tamás: A Margit híd felújítása

Régi szerkezetek, új igények Németh Tamás: A Margit híd felújítása Az eredeti szerkezet statikai vázát már az 1937. évi szélesítésnél megváltoztatták. A lapra támaszkodó ívek alátámasztását csuklóssá építették át, így tették kedvezőbbé az alépítményre ható erők átrendeződését. Az 1948. évi újjáépítésnél további változtatásokat hajtottak végre. Csökkentették az ívtartók számát (8-ról 6 db-ra), a hossztartót alátámasztó oszlopokat megritkították, a pályatartókat hegesztett szerkezetekként alakították ki, és a vasbeton pályalemez konzoljait tették alkalmassá a járda terheinek viselésére, így az acél járdakonzolok is elmaradtak, stb. Nyilvánvaló, hogy akkor a mielőbbi újjáépítés szempontjait kellett előtérbe helyezni a megjelenés esztétikájának rovására. Ezt a tényt többek között az is indokolta, hogy az újjáépítési munkálatok előkészítése közben lehetett feltárni, hogy milyen mértékben károsodtak az alépítmények a robbantáskor, melyek kijavítása nehéz és hosszadalmas munka volt. 3. Szerkezeti felújítás 3.1. A felszerkezet jelenlegi állapota A háború után újjáépített hídon eddig végzett felújítások lényeges szerkezeti beavatkozást nem tartalmaztak. A legutolsó, ami 1978­ban volt, a vágányzóna felújítását, a közúti pálya alatti vasbetonlemez szigetelés- és burkolat-átépítését, dilatáció cseréjét valamint az acélszerkezet teljes felületvédelmi felújítását jelentette, az eredeti szerkezetet lényegében érintetlenül hagyta. Tehát az 1948-ban elkészült vasbetonlemez van jelenleg is használatban. Állapotán meglátszik az előrehaladott kor, a szigetelése tönkrement, ennek következtében a pályalemez átázik, kloriddal 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom