Páll Gábor: A Budapesti Duna-hidak története (Lánchíd füzetek 6., 2007)

II. FEJEZET: A BUDAPESTI DUNA-HIDAK KÍÉPÜLÉSE

II. FEJEZET 3. A Déli összekötő vasúti híd 3. A főtartók beszerelését az új pályatartók és pályaszer­kezet követte. 4. Az új pályaszerkezetre felhordták az új fakocka bur­kolatot, hogy a forgalmat - a pályaburkolat többi ré­szének cserélésekor - ide tudják irányítani. 5. A déli hídrész új pályaburkolatának megépítését a híd közepére fektetendő északi vágány építése követte. (Az eredeti elrendezés szerint a villamosvágányok a járdák mellett haladtak.) 6. Ezután a régi északi vágányokat szedték fel és he­lyükre is új fakocka burkolatot építettek be. Egyúttal megépült az új déli vágány is, amely a kiszélesítés folytán a régivel egybeesett, s így csupán síncserét kellett végrehajtani. 7. A munkálatok befejező szakaszát az északi oldal gya­logjárójának megépítése és burkolása képezte. Az új gyalogjárók a híd mindkét oldalán 2,90 m szélesek voltak; a járdatartó konzolokon támaszkodó vasbe­tonlemezből és az ezt borító aszfaltburkolatból állot­tak. Az új kocsipálya szélessége 16,50 m lett. A munkálatok során, a hídon a forgalom csak néha és csak rövid ideig volt elzárva - különösen a főtartók építésének idején. A főtartókat egy-egy nyílásban teljesen aláállványozták, majd az előkészített saru­fészkekbe az öntvényeket becsúsztatták és a szerkezetet a sarukra, is­mét ráengedték. A munkálatok 1937. szeptember 30-án fejeződtek be és összesen 5,25 millió pengőt emésztettek fel - körülbelül a felét a híd eredeti építési költségének. A nagy felkészültséget igénylő alépítményi munkákat a Zsigmondy Rt. és Széchy Endre vállalkozó mérnökök végezték. 3. A Déli összekötő vasúti híd A híd megépítésének szükségessége és az előkészületek, a kivitel A XIX. század második felében hatalmas arányokban fejlődésnek induló magyarországi vasúti közlekedés újabb és újabb vasútvonalak építését tette szükségessé. Magyarország vasúti hálózata centrálisán alakult ki és fejlődött tovább, amennyiben - és ez így van ma is - az ország vasúti vonalainak túlnyomó része a főváros felé, vagy azon ke­71

Next

/
Oldalképek
Tartalom