Közúti hidász almanach 2006 (Lánchíd füzetek 5., 2007)

Mérnökportrék - Dr. Szittner Antal

HIDÁSZ ALMANACH 2006 Mérnökportrék meg Fekete János bácsi, hogy rajzoljam meg a később szeghalmi Be­rettyó-hídként felhasznált szerkezet fél főtartójának kiviteli tervét. Ez volt az igazi indítás hidász életemhez. Fekete Jánossal a kapcsolat a ké­sőbbiekben sem szakadt meg. Melyek voltak hidász szakmai tanulmányainak jelentős állomásai, kik voltak életre szóló mesterei? 1950-ben az I. sz. Hídépítéstani Tanszék vezetője, Dr. Korányi Imre volt, aki korábban Kossalka-tanszéki munkahelyéről került előbb a MÁV Hídosztályára, majd a háború után tanszékvezetőként ismét vissza a Műegyetemre. Amikor a tanszékre kerültem, a Kossalka hagyatéknak megfelelően a tanszék oktatta a Tartók sztatikája I. és II., az Acélszerke­zetek és Hídépítéstan II. (acélhidak) tantárgyakat. Ezeknek a tárgyaknak a gyakorlatain kezdettől fogva részt vettem. Egyetemi tanulmányaim során ismerkedtem meg Cholnoky Tamás és Nemes Szilárd adjunktusokkal, akiknek közösen írt Tartók sztatikája c. jegyzete volt sztatika (abban az időben a statikát még sztatikának írták) tanulmányunk alapja. Nem sokkal azután, hogy a tanszékre kerültem, kezdte meg Korányi professzor úr előbb a Tartók sztatikája L, majd a Tartók sztatikája II. és végül az Acélszerkezetek című egyetemi tan­könyvek írását. Ebben a munkában egyrészt a kézirat véleményezése, a számpéldák kidolgozása, valamint az ábrák szerkesztése vonatkozásá­ban minden oktatónak részt kellett venni. Korányi Imre szigorú fegyel­met tartott, pontos munkát kívánt, de emellett feleségével, Kriszta mamával együtt családias légkört varázsolt a tanszékre. Kötelező volt a Tanszéken a szakmai folyóiratok olvasása és azokban megjelent cikkekről először Korányi professzor úrnak, majd a fontosabb témákról, az oktatással kapcsolatos tapasztalatok megbeszélése után, a rendszeresen tartott tanszéki értekezleteken az egész tanszék előtt be számolni. Későbbi munkáim során az ő példájából kiindulva igyekeztem kapcsolataimat kollégáimmal, illetve beosztottjaimmal kialakítani. Igen érdekesek voltak a tanszéki nagyszobában tartott értekezletek az új „Vasúti Hídszabályzat" szerkesztésével kapcsolatban, amelyen a MÁV Hídosztály és általában a hídszakma minden számottevő képviselője részt vett. Ekkor ismerkedtem meg Kováts Alajossal, Papp Tiborral, 120

Next

/
Oldalképek
Tartalom