Zsámboki Gábor: Acélszerkezetű közúti hidak építése hazánkban 1945-1969 között (Lánchíd füzetek 3., 2007)

Dr. Töth Ernő: Előszó az első nyomdai kiadáshoz

Dr. Tóth Ernő: Előszó az első nyomdai kiadáshoz Műszaki Egyetemet. Rendkívül értékes szakdolgozatot készített az acél­szerkezetű közúti hidak hazai (1945-69 közötti) építéséről, amely művét olvashatják az érdeklődők a következő lapokon. A részletes tanulmány igen nagy ismeretanyagot dolgoz fel pontosan és egyben áttekinthetően, olvasmányosan. Mérnöki diplomáját 1969-ben szerezte. Nemcsak dolgozott és képezte magát, hanem sikeresen tanított is. A Győri Főiskolán 1970-től hídépítéstan mellett hídtörténetet, hídesztétikát és más, szívéhez közelálló témákat oktatott. Jegyzetei példamutatóan tömörek, gondolatgazdagok. Nyugdíjba vonulása után, bár egészsége megrendült, szinte túlhajtva magát rendületlenül dolgozott. A TETA Tervező Tanácsadó Kisszövet­kezetben tevékenykedett haláláig. Halála előtt néhány nappal vállalta, hogy Gyulán, a hídmérnöki kon­ferencián beszél a műemléki védettségű hidakról, ám ezt a vállalását már nem tudta teljesíteni, a két infarktust átélt szíve a hirtelen jött lázzal már nem tudott megbirkózni. Az emberről: szerénységéről, szorgalmáról, pontosságáról már tet­tem említést. Széles látókörű, nagy műveltségű mérnök volt, aki a mér­nöki tudományok pontos ismerete mellett a zenét, a történelemtudományokat és a magyarországi műemlékeket imponálóan ismerte. A magyar nyelv használata felett gondosan őrködött, nem áll­hatta szó nélkül, ha helytelen megfogalmazást, vagy magyartalan kifeje­zést hallott. Ő a minisztériumi munka elkötelezettje, a hidászat megszállottja volt, mélyen hívő, családjáért mindent vállaló. Eletében kevés hivatalos elismerést kapott, ám ha talán szókimondásáért nem is mindenki szerette, de tisztelt és becsült. Köszönetnyilvánítás A kötet megjelentetését Sitku László, a Közlekedési Koordinációs Központ Híd Önálló Osztályának vezetője karolta fel, és megteremtette a könyv elkészítésének feltételeit. A kézirat gépelési munkáit Marosvári Julianna és Kara Katalin végezte, a lektori teendőket dr. Trager Herbert látta el, a kötetet szerkesztette és a nyomdai munkákhoz előkészítette Hajós Bence. Ezúttal is köszönöm dr. Domanovszky Sándor kiváló fényképét, amely a borítót díszíti. dr. Tóth Ernő 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom